10. fejezet

10. fejezet

            Eltelt pár óra mire megemésztettem, hogy halott barátnőm gyilkosa talán él, és újra szembe kell majd vele szállnom. Mindezt a sok fájdalmat és értetlenséget pedig meg kellett próbálnom mélyen eltemetni magamban, hogy a célra tudjak koncentrálni.

            Esett odakint az eső. A teraszra ültem ki gondolkodni. Reálisan kellett látnom a dolgokat, hogy ne vesszek el, de ehhez most túl zaklatott voltam.

Hallottam ahogy mögöttem kinyílik a teraszajtó. Fáradtan nyikordult meg az öreg faajtó. Hallottam egy apró neszezést. Tétovázott a mögöttem lévő illető. Nem tudta eldönteni, hogy megszólítson e. Felemeltem a fejem és ránéztem Bellára. Megilletődve mosolyodott el, majd szó nélkül leült mellém a lépcsőre. Nem mozdult, nem is mondott semmit, csak ott ült és figyelte az esőt. Elgondolkodott. Nem éreztem rajta fáradságot, kételyt vagy gondterheltséget. Csak úgy ült öt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy együtt figyeli az esőt az elveszett lányával, akit nem ismer.

- Egyszer még régen amikor Nessi kicsi volt, erre a környékre jöttünk a barátaimhoz. Akkor jártam itt először. A legönfeledtebb vadászatomban volt részem. Nem háborgatott senki, nem kellett attól félnem, hogy emberekbe botlom és ami a legfontosabb Nessit is jó helyen tudhattam. Véletlenül bukkantam erre a helyre. Egy kis omladozó viskó volt itt csak, de a hely megfogott. Bementünk a városba és a földhivataltól megvásároltam az egész birtokot. Reneesme, akkor még csak négy éves volt mikor elkezdtünk építkezni. Csak mi ketten. Jöttek mentek a birtokon a munkások, és szobáról szobára gyarapodott a ház. A húgodnak folyton új ötletei voltak. Első számú háló, második, kék szoba, lila szoba, piros fürdő, zöld fürdő és így tovább… Évről évre kitaláltunk valami újat, hogy ne unatkozzunk. Egy csomószor mondta, hogy akar egy testvért, de hiába magyaráztam, hogy az lehetetlen. Aztán persze előkerült az apa téma. Edward akkoriban nem volt ilyen mint most. Nem nagyon látogatott minket, ahogyan a család sem. Bűntudatuk volt azért amit tettek, én pedig nem akartam nekik megkönnyíteni.

Csak Nessi szülinapjára jöttek el. Ő pedig nem nagyon tudta összerakni, hogy Edward miért az apja. Ugyanolyan idegen volt számára mint mindenki más. A végére oda jutottunk, hogy mikor már olyan idős lett, hogy iskolába járhasson, akkor mindenkivel össze akart hozni. Állandóan ajánlgatta a randikat, hogy ne legyek egyedül, neki meg legyen apja. Aztán odáig jutottunk, hogy már az apjával akart összehozni. Vacsorákat szervezett és azt hazudta mind a kettőnknek, hogy vele költenénk el. Furcsa találkozókat szervezett és amikor egyik mesterkedése nem jött be a családnak kezdte mondogatni, hogy mi titokban kibékültünk. Már az esküvőt szervezték Alicel mikor tudomásomra jutott a dolog és leállítottam őket. – Bella szeme szomorú volt. Előre bámult és elgondolkodva mesélt. Felmerült bennem, hogy nem csupán nosztalgia miatt meséli ezt el nekem, hanem valami céllal, csak éppen nem értettem mi az.

- Akkor még nem volt velünk Jackob. Ő csak később csatlakozott hozzánk. Az ő felbukkanása volt a mérföldkő Nessi életében. Akkor értette meg, hogy mit is jelent egy ilyen kapcsolat.

Több év telt el amikor először hivatalosan is randevúzni mentem. Az volt az első amiről Nessinek is meséltem. Előtte nem éreztem úgy, hogy készen lenne rá.

Azon az estén egy vámpírral találkoztam volna, de ő nem jött el. Azt hittem felültetett, mert eléggé vonakodott a vegetáriánus életmódomtól, de alig pár hétre rá rájöttem az igazságra. Megölte a Volturi. Számomra ő egy ismeretlen volt, de nem hagyott nyugodni a dolog, ezért felkerestem a barátnőmet aki össze akart hozni azzal a fickóval.

Mint utóbb kiderült nem egy randevúra voltam hivatalos, hanem egy beszélgetésre. A férfinek fontos információja volt, ami engem is érintett. Volturával kapcsolatos, és Nessivel. Az, hogy mit akart mondani azon az éjszakán, soha nem derült ki. Nem is nagyon firtattam, mert eléggé kiélezett volt a kapcsolatunk Aroval és mert nem volt min elindulnom – elhallgatott.

Hosszú percekig, csak ültünk némán az esőt bámulva. Néha végigcikázott az égen egy villám és mennydörgés rázta meg a környéket.

             Nem tudtam mit mondjak erre. Nem tudtam, hogyan is reagáljak. Elhaltak a szavak bennem. Nem volt véleményem a dologgal kapcsolatban és nem is akartam őt hibáztatni olyanért amiről nem is tudott.

            - Miért nem mondtad meg hamarabb Reneesmenek, hogy randizgatsz? Miért titkoltad el előle? – kérdeztem kíváncsian.

Megrebbent a szeme, és hírtelen felém kapta a fejét. Egyenesen a szemembe nézett. Az igazságot kutatta, de csak az őszinte kíváncsiságomat láthatta.

            - Miért nem kiabálsz? Miért nem vágod a szemembe, hogy kereshettelek volna? – hadarta elcsukló hangon.

            - Te csak egy ember vagy a sok közül Bella. Aro nem az életedet akarta, hanem Sulpiciának egy gyereket, de ha arra került volna sor, akkor simán megölt volna titeket. – mondtam nyugodtan. – Nincs jogom olyasmiért dühösnek lenni, amiért te sokkal rosszabbul érzed magad. Az én érzéseim ebben a formában még véletlenül sem rád, hanem Arora és a bandájára zúdítanám. A haragot amit érzek, pusztán Ő generálta és nem te. Te tettél ebben a dologban a legkevesebb rosszat.

Bárki másra több jogom lenne haragudni, mint rád Bella. - A neve hallatán elkerekedett a szeme és mély fájdalom tükröződött az arcán. – Még nem vagyok képes rá, hogy máshogy szólítsalak, de annak is eljön majd az ideje.

Mosolyogtam és olyan nyugalmat erőltettem magamra amilyet még soha. Teljesen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom őt anyának szólítani. Nem azért mert nem tudtam elfogadni, hanem azért mert túl sok rossz emlék fűzött ehhez az egy szóhoz. Tudtam, ha túl is teszem magam a múlton, nemsokára meghalok, így meg el sem tudok jutni a gyász minden szintjére…

           Valaki megérintette a vállamat, elgondolkodtam. Edward állt felettem gyászos ábrázattal.

            - Itt csak nekem kell bocsánatért esedeznem – nyögte fájdalmasan.

        - Ezt meccseljétek le ti, nekem, pont nincs közöm a közöttetek felmerült szemantikai problémához. – mondtam undok könnyedséggel a hangomban.

            Felmerült bennem, hogy meggyötörjem a már így is padlón fetrengőt, de aztán felül kerekedett a józan eszem, és be kellett látnom, hogy nincs miért haragudnom egyikkőjükre sem.

Edward is lerogyott a lépcsőre a másik oldalamra. Meggyötört arcát tenyerébe temette. Vállára tettem a kezemet. Megszerettem volna vigasztalni. Mondani valamit ami könnyít a lelkén, de az volt az igazság, hogy semmi nem vigasztalhatott ebben a percben.

A térdem és az ő térde összeért. Egy pillanatra képek villantak a szemem előtt. Edward emlékei és gondolatai szivárogtak az elmémbe.

Egy eltűnt lány plakátja, egy asztalon, a helyi rendőrfőnök és egy fegyver.

A kép megváltozott. Edward az erdőben fut, egy nyomot követ. Egy idegen vámpírt követ… A kép elhalványodott, majd pillanatok alatt eltűnt.

Amikor kinyitottam a szemem, a vörös haja a földet súrolta. Az esőben volt, a lábamnál térdelt, fejét pedig a földnek vetette. Hangosan zihált és a sáros földet markolászta.

Elkerekedett szemekkel bámultam magam elé, ahogy próbáltam rájönni mi is történt az előbb.

-       Jól vagy? – érdeklődött flegmán Alec, anélkül, hogy közelebb lépett volna.

Az ajtófélfát támasztotta, miközben a többiek sorra jöttek ki a házból a teraszra. Bella szeme ugyanannyira rémült volt mint Edwardé, de közel sem volt kikészülve annyira mint ő.

-       Mi történt? – kérdezte Carlis, ahogy a fiú mellé térdelt, hogy felsegítse.

-       Nem tudom. Láttam Edward pár emlékét, csak éppen azt nem tudom, ő miért készült ki… - a végét már szinte csak suttogtam.

-       Ő is látta a te emlékeidet – mondta egyszerűen Alec.

Minden szem rám szegeződött. Engem pedig elöntött a jeges rémület. Vajon mit láthatott? Mi volt az a momentum amitől kikészült?

Gyorsan pörögtek a gondolataim, hogy számot vessek arról mit láthatott.

-       ELÉG, FEJEZD BE… - ordította kikelve magából Edward, majd egy hatalmasat öklözött a földbe.

Megijedtem. Féltem, hogy engem akar bántani. De biztosan nem élném túl, ha ő annyira gyűlölne, hogy bántson.

Egy kis szellő legyintette meg az arcomat. Majd erős karok öleltek magukhoz. Elvesztem…

-       Sosem tudnálak bántani, de szívesen darabokra törném azt aki téged bántott…

Alig hogy befejezte a mondatát egy újabb emlékfoszlány kezdett kibontakozni előttem.

Edward a falat veri dühében.

-       Bella gyűlöl és soha nem fogja engedni, hogy lássam Reenesmet – nyögi elkeseredetten.

-       Ne beszélj zöldségeket. Egy szóval sem mondta, hogy nem láthatod, csak éppen haragszik, de majd megenyhül – nyugtatja Esme lágy hangon.

-       Azt csodálnám – mondja Alice.

-       Szerintem se bocsájt meg, éreztem rajta - kontrázik rá keserűen Jasper.

-       Én nem fogok megbocsájtani magamnak, amiért hagytam, hogy ekkora veszélyben legyenek. Hinnem kellett volna Bellának, amikor azt mondta, hogy állapotos – zokogta könnyek nélkül, majd lassan kisétált a házból.

Senki nem követte. Tudták, hogy nyugalomra van szüksége, ő pedig bevetette magát a sűrű erdőbe, hogy egy jó időre eltűnhessen…

            Összezártam a szemem. Rájöttem, hogy Aro képességét vetettem ki, teljesen véletlenül, de mivel Edward is gondolatolvasó, így oda-vissza működött a dolog.

Eltoltam magamtól és a lépcső melletti korlátba kapaszkodva próbáltam összeszedni magam.

Alec mosolyába bámultam. Annyira idegesítő volt amikor ennyire tenyérbe mászóan viselkedett. Sajnos volt már hasonlóban részem vele, de az közel sem volt ennyire intenzív.

            Edward egyik szeme rajtam volt végig, amíg a nappaliban kerestem magamnak menedéket. Újra elkezdett dübörögni a bensőmben a méreg, így Edward emlékeire próbáltam összpontosítani.

-       Ki a frász az a Poly Medison? – kérdeztem torokhangon.

Mindenki szeme elkerekedett a kérdésem hallatán, csak az érintett kezdett el kínlódva ficánkolni a helyén.

-       Egy eltűnt rendőr. Gondoltam megkeresem.

-       Mikor tűnt el?

-       Három hete… - mondta alig hallhatóan.

Kirázott a hideg. Eluralkodott rajtam egy érzés, egy fenyegetés, egy félelem. Kavarogtak bennem a ki nem adott érzelmek. Sajogni kezdett a mellkasom, és bent rekedt a levegő. Két térdem közé süllyesztettem a fejem, és próbáltam Reneesme szívverésére összpontosítani.

Most, hogy ő itt volt, feltudtam használni a nyugodt tempót diktáló hangot a sajátom megnyugtatására.

            - Az amit láttál nem jelent semmit… - mentegetőzött gyorsan.

            - Miért? Mit láttam? – kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra. – Hagytad, hogy egy idegen vámpír jöjjön Bella területére, szabadon vadásszon, és még csak nem is szóltál senkinek… - foglaltam össze a nyilvánvalót.

Edward szava elállt. Csak tátogott, mint egy hal. Elöntött a harag.

Belenézett a fejembe, ki tudja miket látott, most meg kiderül, hogy egy nomád talán már meg is talált, a Cullen klán társaságában. Kibuktam, mégis nyugalmat erőltettem magamra, hogy ne tudjon elterelni.

-       A városban járva láttam meg a lány képét. Mindent kiplakátoztak vele.

-       Akkor most elmondasz mindent a „nyomozásoddal” kapcsolatban, utána pedig elindulunk és megkeressük a nomád vámpírt, mielőtt leadja a drótot, hogy itt vagyok. Már csak az kellene, hogy Aro kopogtasson reggel az ajtón, hogy megöljön… - summáztam a tényeket.

-       Jöjjön csak. Kibelezem a férget.

-       Edward… Kérlek ne légy ilyen… - csitította Carline.

-       Nem, nem leszek csöndben. Csak egyszer kapjam a mocsadékot a kezeim közé. Esküszöm darabokra tépem és nyársat csinálok belőle.

Elszorult a torkom. Pont úgy beszélt mint Alec. Nem szerettem ezt a temperamentumot.  Féltem a következményektől, és Jasper arcát elnézve, okkal.

Az apám igazából a védelmemre kelt. Bármit megtett volna, hogy megvédjen. Kirázott a hideg és eszembe jutott ahogy Aro negédes arcába bámulok amikor egy Finigen nevű vámpír kis híján agyonvert

„ - Gyenge vagy… - leheli a fülembe olyan közel hajolva, hogy érzem émelyítő leheletét a nyakamon.

Megtántorodok. Hevesen ver a szívem, érzem ahogy az oldalam mentén felhúzza a kezét, egészen az arcomig. A homlokomon lévő sebnél állapodik meg a keze, nem érint meg, csak úgy figyeli a reakciómat. Éles fájdalom nyilal a koponyámba. Aro elmosolyodik. Az apám. A férfi akit apámként kellene szeretnem. De gyűlölöm. Tiszta szívemből gyűlölöm… Elönt a harag.

Fejemre teszi a kezét és végigsimít rajta.

-       Mosakodj meg és vegyél fel tiszta ruhát. Pihenj nyugodtan amíg az Édesanyád vissza nem jön a vadászatról. Aztán megbeszéljük.

Tombol bennem a harag. Kilépek a trónteremből és egyenesen a szobám felé veszem az irányt, de mielőtt becsukódna utánam az ajtó elkapom Aro szavainak egy részét.

-       Jól választottunk. Még jó hogy nem hagytuk, hogy az apja megkaparintsa.  Egy nagyon erős harcossal lenne most több a klánjuk…

Túl fáradt vagyok és túlságosan is dobog a fejem a fájdalomtól ahhoz, hogy értsem mit is jelent ez. Csak egy gondolat cikázik most az elmémben, hogy gyűlölöm Arot.”

            A gondolatmenetemet Edward morgása szakította meg. Felnéztem rá és rájöttem, hogy minden szót hallott és mindent látott. Bárhogy erőltettem sajnos a pajzsom meg se moccant. A reggeli vadászat mintha meg se történt volna, újra éheztem és a bennem tomboló méreg újra fellobbant bennem…

9. fejezet

9. fejezet

            Ez a nap is olyan volt mint a többi. Mint minden nap a Cullen házban. A többiek iskolába jártak, Carlis pedig a helyi sürgősségin talált munkát magának Bella mellet. Furcsa párost alkottak, mint nővérke és doktor bácsi, de a népnek tetszett és csak ez számított. Esme úgy pátyolgatott mintha valami fogyatékos magatehetetlen baba lennék. Még a főzelék gondolatától is rosszul voltam amióta két hete ebbe a házba tettem a lábam. Megőrjítenek a bébi kajával, Alec meg csak teszi alájuk a lovat... kikészítenek. De annak örülök, hogy kaptam számítógépet és minden tervem amit a felhőbe mentettem a menekülésünk idején, most elérhető. Sajnos előző gépemet hátrahagytam egy minket üldöző nomád vámpír arcában, de legalább előre gondolkodtam és most minden megvan. Nem fellengzés képen, de baromi jó startéga vagyok, de amint komolyra fordul a dolog mindent elfelejtek, ezért a "nincs esze, legyen notesze" kifejezést pont rám fogalmazták meg. Minden lépést és embert a tökéletes helyre állítottam és mindenkinek megadtam, hogy mi a dolga. A lassan és precízen felépített tervemet már csak egy valami ronthatja el. És az nem más mint az ÉRZELMEK...

            Amint a családtagokra vetül tekintetem, mintha elszállna minden józan eszem. Mindig is a precizitásomról voltam híres. Velejéig őszinte vagyok és tárgyilagos. Jó emberismerő, és ami a legfontosabb, távol tartom magam az érzelmektől.

Nem úgy hogy érzelemmentes lennék, hanem úgy hogy nem az érzelmeim irányítanak és ritkán mutatom ki azokat. Nem szeretem ha mások belém látnak, de talán ez nem is olyan rossz dolog.

            Folyamatos email írogatás közepette mindig megfeledkezek a legfontosabbról, nem körülöttem forog a világ. Mindenkinek van saját élete, nekem pedig nincs jogom a saját céljaimra felhasználni mindenkit.

            Folytatni akarom a harcot Aro és a zsarnoksága ellen, de a barátaim életét nem nagyon akarózik feláldozni. Azért kelek fel minden nap, hogy megtaláljam azt az egy módját, hogy minél kevesebben haljanak meg, de jelen pillanatban még magamat is nehéz életben tartanom…

            A nap sugarai ébresztettek nyugodt álmomból. Rég nem volt ennyire pihentető alvásban részem.

            Alecal úgy döntöttünk, hogy a mai napot egy sétával kezdjük a verőfényes napsütésben, majd csapunk egy kis vadászatot, végül felkeressük Adirenben élő barátainkat, a közeli városban.

            Persze a hír hallatán az egész család csatlakozni szeretett volna hozzánk. Alice kijelentette, hogy ő már látta a közös sétát így nem tűr ellentmondást. Carlisle meg azzal védekezett, hogy szemmel kell tartania nehogy bajom essen a vadászat közben.

            Borzasztóan éreztem magam az egy hónapja tartó tartósított állatvér miatt. Ember vér után borzasztóan nehéz átszokni az éppen életben tartó állatvérre, de ami még ennél is nehezebb az a tartósított állatvér. Mintha csak egy pohár vizet ihatnék minden egyes nap…

            Az erdő ami Belláék területén volt, egyszerűen szemet kápráztató szépséggel babonázta meg az arra tévedőket. Kissé ködös és roppant zárt aj növényzetű, folyton zizgő élettel teli, édeni vadon.

Kibírnám itt az életet, ha nem kellene kitennem a lábamat innen soha.

            Nagy sóhajjal térdeltem le a kemény, fagyott földre. Megborzongtam ahogy eszembe jutott a véráztatta föld és az éles fájdalom. Még mindig marta a bensőmet a méreg amit semmi pénzért nem vallottam volna be. Féltem ráijesztenék a családra, ha elmondanám még mindig vannak fájdalmaim, és hogy csak az evés segít csillapítani. Úgy érzem a vér mindenre gyógyír. Elmúlik tőle a bennem tomboló méreg hatása és a szívemben kavargó érzelmek vihara. Félek szembenézni Bellával és Edwardal. Amikor csak egy szobában kell velük lennem a szívem nekilódul és zihálni kezdek mint egy idióta. Csak Jasper tud segíteni kikívánkozó pánikrohamomon pedig egyszer túl kell hogy legyek a nagy beszélgetésen. Biztosan sok kérdésük van, ahogyan nekem is, de ez nem éppen a megfelelő időpont, hogy a megzabolázhatatlan érzelmek megkavarják a fejemet. Mindig is azt hittem, hogy rég túlvagyok az effajta érzelmi hullámokon… vagy talán csak soha nem törődtem velük eléggé…

            Valaki átkarolta a vállamat amitől összerezzentem. - Alec kezei gyengéden fontak át. Hátulról hajolt hozzám majd lehelt apró puszit a nyakamba. Behunytam a szemem és beleszippantottam a levegőbe. Rákellett jöjjek, öregnek érzem már magam. Mintha mázsás súlyt cipelnék folyamatosan. Kinyitottam a szemem és felpillantottam az égre. A nap sugarai végig cirógatták az arcomat. Alec bőre pedig megcsillant a perifériámban. Olyan volt mintha apró gyémántok borították volna. Végignéztem a környéken várakozó családon akik szintén mind csillogtak. Mindenki, mert kedves húgocskám és párja ma nem tartottak velünk – legnagyobb örömömre.

            A vadászat csodás volt. Minden porcikám feltöltődött energiával. Persze össze sem lehet hasonlítani az embervérrel, de akkor is káprázatos érzés volt hosszú idő óta először béklyók nélkül lenni.

Hazafelé mindenki nyugodtabban, csillogó aranyszín szemekkel és boldogan sétált párjával. Én persze csak hogy hozzam a formámat két lépésre lemaradva mindenkitől caplattam, egy szörnyű érzéssel a mellkasomban. Alec hátát bámulva próbáltam rájönni mit felejtettem el vagy mi kerülte el a figyelmemet, de nem tudtam rájönni…

            Megcsörrent a mobilom. Amikor rápillantottam a kijelzőre egy pillanatra még az ütő is megállt bennem.

MIMI…

            - Halló, itt Anna – szóltam bele lágy búgó hangon.

- Én meg az elveszett kiscica Anna baba… - suttogta egy reszelős férfi hang.

Megtorpantam… Az nem lehet, ő halott…

Alec is megállt és rám nézett. A telefonáló olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam, kizártnak tartottam, hogy bárki más meghallotta volna.

            - Mit akarsz? – kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomba.

            - Téged – suttogta olyan negédesen, hogy még a szőr is felállt a hátamon.

Nem válaszoltam. Kerestem a szavakat, valami frappánsat, de semmi nem jutott eszembe. Lebénultam. Bella és Edward jelenléte kikészített. Meggyengítettek. Alec mellett önmagam lehettem, de őket nem bánthattam meg azzal, hogy felfedem a sötét oldalamat, mert azt kudarcnak élnék meg.

Nagy levegőt vettem és elvettem a telefont a fülemtől. Kinyomtam, majd belesüllyesztettem zsebembe a készüléket.

            - Ki volt az? – kíváncsiskodott Alice, de nem jött hang a torkomra.

Alec nem kérdezett. Tudta, hogy most a kérdésekkel csak rontana a dolgon… Ewdard fürkésző tekintetébe bámultam és rájöttem, hogy hullámzó érzelmeim instabillá teszik mentális pajzsomat, ezért kifújtam a bennrekedt levegőt és nyugalmat erőltetve magamra elsétáltam az elképedt család mellett. Egyenesen a házhoz akartam menni és kiszellőztetni a fejemet. Felhívni pár embert és lecsekkolni, hogy valóban megtörtént ez a telefonhívás, vagy csak valami idióta akarja kiiktatni a józan eszemet.

            A ház alig kétszáz méterre volt amikor egy ismerős alak bontakozott ki a fák között. Mosollyal az arcomon léptem közelebb, hogy ölelésbe zárhassam rég látott barátnőmet. Tíria olyan arcot vágott mintha feltámadtam volna. Mosolya nagyobb volt mint az esküvőjén, pedig azt nehéz túlszárnyalni.

            - Azt hittem halott vagy – szipogta a vállamra borulva.

Bőre szinte égette az enyémet. A maga negyven fokos test hőjével csoda, hogy még nem fojt le a sminkje a sok sírástól. Kéken és zölden örvénylő szemében rettegés és megkönnyebbülés kavargott. Hosszú, mogyoróbarna, göndör haja, pedig a mellkasomra hullott ahogy átkarolt.

Bementünk a házba és rég látott barátnőmmel farkasszemet nézve vártunk. Azt ugyan nem tudnám megmondani, hogy mit, de tudtam, hogy még jön valami…

            - Aro keres égre-földre. A hulládat akarja… Két képességet passzol annak aki átadja a hulládat – mondta olyan nyugodtan mintha csak a reggeli időjárásról beszélne.

            - Akkor ezért vagy itt? – kérdeztem félrebiccentett fejjel.

            - Ez nem vicces – mondta sírós hangon.

            - Nem is annak szántam… - leheltem csöndesen.

Jasper megmozdult a szoba másik felében lévő karosszékben. Az ölében ülő Alice ránézett.

            - Úgy gondolod, hogy veszélyt jelent? – kérdezte gyanakodva a szőke srác.

Ebben a pillanatban semmiben nem voltam biztos. A telefonhívás, most meg Tíria felbukkanása. Semmi nem történik véletlenül.

Barátnőm védekezőleg maga elé tartotta kezeit hezitálásom láttán.

            - Tudod, hogy soha nem bántanálak. Szeretlek.

            - Csak négy ember tudott arról, hogy hól rejtőzködünk Alec-cel. Te is köztük voltál és csak te jöttél el lecsekkolni, hogy még egyben vagyok e…

Tíria szeme kikerekedett a csodálkozástól. Barnák és zöldek örvénylettek a szemében. Aggodalom és zavar – vajon a leleplezés vagy az őszinte aggodalom vezérli?

            - Őszintén meglep, hogy ennyire nem bízol bennem. – Csóválta a fejét bánatosan.

            - Én senkiben nem bízok.

Hiba volt levenni a szemem barátnőmről, mert rögtön megpillantottam Bella szomorú tekintetét és Edward ideges mozgását. Nem kellett gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam mi jár a fejükben.

Meggyengítenek az érzelmek…

Tíria a nyakamba ugrott. A hírtelen jött lendülettől pedig hanyatt dőltem a kanapén ahol ültem.

            - A Bétám vagy amíg világ a világ… Nem feltételezheted, hogy elárullak Aronak, hiszen fontosabb vagy az életemnél… -sírta a nyakamba könnyek nélkül.

            - Ez csak azt jelenti, hogy baromi jó színész vagy. Én is el tudom játszani, hogy behódolok Aronak, miközben lángokat készítek elő az elégetésére – mondtam síri hangon.

            - Ez nem vicces. Nem vagy abban a helyzetben, hogy ne fogadj el egy hozzám hasonló szövetségest. Ínséges időket élünk. Már az is csoda, hogy eddig eljutottál. – Szűrte a fogai között, majd feltápászkodott rólam.

            - Mondtam én, hogy a halálomat akarod – mondtam széles mosollyal az arcomon.

            - Lehetetlen nőszemély.

            - Lehetetlen perszóna – vágtam vissza.

Nem volt kétséges számomra, hogy barátnőm, csak a falkáját akarja megvédeni Arotól, de tartottam tőle, hogy ezt az életem árán is megtenné.

            - Mind a ketten lehetetlen nőszemélyek vagytok. – Mosolygott Alec és átölelt mindkettőnket.

Mára pont elég volt az ölelésekből úgyhogy kibontakoztam és hagytam, hogy barátnőm és szerelmem tovább öleljék egymást.

Zavarba ejtő volt ahogy ott ültek mellettem mozdulatlanul több másodpercig, majd Tíria végigfuttatta száját Alec nyakán majd lágyan megcsókolta.

Összeszűkült szemekkel figyeltem a lehetetlen jelenetet, majd Tíria vállára tettem a kezem.

Az előző vadászat után most először tört rám újra a belsőmet égető fájdalom. A nyakamat tettem volna rá, hogy most barátnőm viselkedése váltotta ki állapotom újboni romlását, úgyhogy tennem kellet valamit.

            - Még egy pillanat és idehányok – mondtam reszelős hangon, majd jelképesen a szám elé tettem a kezem.

Alec szeme elkerekedett ahogy szétváltak ajkaik, majd kutatva nézte az arcomat. Ötletem sincs mit láthatott, de hírtelen felém kapott és magához húzott.

            - Mióta tudod ezt? – Kérdezte Alec.

            - Én? Micsodát? – néztem fel rá zavartan.

            - Mióta tudod? – ordította kikelve magából újra.

            - Öcsém te nem vagy semmi – Morogta dühösen Emmet, felkelve a helyéről.  – Én a helyedben meghúznám magam… Hogy lehetsz ekkora mocsadék.

            A mondatot még csak be se fejezte, Edward már mellettem is termett és a karomnál fogva felemelt a kanapéról. Kibontakoztam szerelmem öleléséből. Nem volt szándékomban felkelni, de testem nem engedelmeskedett a méreg szétáramlása miatt. Elöntött újra a forróság, utána a jeges fájdalom suhant végig a csontjaimon.

Gondolom Jasper is érezte rajtam, hogy valami nincs rendben, mert elkapott mielőtt elbotlottam volna a saját lábamba. Felemelt és visszaültetett a kanapéra.

            - Megőrültél? Nem látod, hogy nincs jól? – üvöltötte kikelve magából Jezz.

            - Pont ez az, Ők ketten a probléma forrásai, miattuk nincs jól.

Picit azért jól esett az önzetlen közbelépés, de annak hálát adtam, hogy nem jöttek rá mi is a baj valójában.

Nevetni kezdtem. Isten látja lelkem, nevettem. Mint még soha. Annyira jól esett, hogy szinte belesajdultak a bordáim is. Minden feszültséget kiadtam magamból. Mire a végére értem a méreg sem dolgozott a belsőmben annyira.

            - Tíriát nem lehet bántani a hülyeségéért. Ő olyan mint Renesmé. Érintéssel kommunikál. Alec meg túl kíváncsi ahhoz, hogy megállja az effajta kommunikálást – mondtam mosolyogva, majd Alec combjára tettem a kezem.

Vette a lapot amiért hálás voltam. Most jobb ha befogja a száját, mint hogy beszélni kezdjen.

            - A kérdésedre pedig a válaszom, hogy igen, vagyis most már igen.

Gondoltam, hogy a rejtélyes telefonhívásra gondolt, ami most már nem is annyira rejtélyes.

            - Épp pár perce kaptam Mimi telefonjáról egy hívást. Azt hittem, csak képzelődök, de ezek szerint mégsem. – Néztem Tíriára szomorúan.

            - Ki az a Mimi? – kérdezte Jezz nyugodtabban, miközben visszaült szerelméhez a hintaszékbe.

- Mimi egy gyerekkori barátnőm volt. Tíz éve ölték meg és a gyilkosa hívott az ő telefonjáról.

- Én ezt értem, de hol itt a bökken? Lehet, hogy ellopta a telefont.

- Igen, az lehet, csak hogy a gyilkosát én öltem meg Mimi halála után nem sokkal. A kezemben tartottam a holtestét mielőtt elégettem a mocskot.

            Nem nagyon volt kedvem erről beszélni, de a végére akartam járni a dolognak. Nem láttam rá nagy esélyt, hogy a vele történtek után újra feltámadt volna, de az a telefonhívás… a hang… újra kirázott a hideg.

- Tíria, hogy értetted azt, hogy Alíz a Bétád? – ragadta, magához a szót Jackob a beállt csendben.

- Mert alakváltó akár csak te – felelte Alec.

- Csak éppen ő puma és nem farkas. – Mosolyogtam negédesen.

Enyhe célzás volt a sunyi csókúkra.

            - És hogyan lennél te a Béta? – firtatta tovább a témát a farkas fiú.

            - Ez hosszú sztori és nem publikus – vágta rá Tíria gondolkodás nélkül, amitől én és Alec is hálásak voltunk.

Már csak az kellene, hogy a Bétává válásomat nyilvánosságra hozzam. Így is elég ciki, hogy csak hárman tudunk róla.

8. fejezet

 +18
8. fejezet

A puha párnák úgy öleltek át, mintha csak felhőn feküdnék. Nem éreztem a testem, csak lebegtem a semmiben. Az álmok pedig úgy rántottak magukba mint ezelőtt semmi. Álmomban a felkavarodott érzések emlékeket hoztak magukkal, azok pedig rég eltemetett fájdalmakat. Mint egy lánc kapcsolódtak egymásba a képek.

A csodálatos gyerekszobám, ahol a falnak furcsa mályvás színe volt. A fekete kanapéra vagy a hófehér elefánt mintás ágyra. Emlékszek a rengeteg híres festmény reprodukciójára a falon. Csak felhőtlen emlékeim vannak arról az időről. Csak akkor jönnek elő a valós emlékek, ha jól megerőltetem az agyam. Mintha egy sűrű fátylon nézném az emlékeimet. Borzasztóan zavaró. Emlékszem, hogy a szobámban volt egy hatalmas teljes alakos tükör is. Nagyon sokat illegettem magam előtte. Folyton táncoltam. Kislányként úgy képzeltem, hogy táncosnő leszek. Emlékszek arra is, hogy Alec a szomszéd szobában volt. Mindig hallottam, ahogy egy csodás dalt játszik a zongoráján, de furcsa mód, csak azt az egyet volt hajlandó játszani. Azt mondta, hogy egy kedves ismerősének írták és hogy az egy altató. Mindig megkértem, hogy játssza el nekem. Sokszor aludtam el a zene andalító dalára. Emlékszek, ahogy átjár a dal és felmelegíti fájó-sajgó szívemet. Minden szomorú percemben ezt a dalt dúdoltam.

Amikor elég idős lettem kezdtem megismerni a nőiességemet, persze Dada folyton a nyomomban loholt, így esély sem volt rá, hogy valakivel megismerkedjek, ezért nekem csak Alec maradt. Félreértés ne essék. Nagyon is vonzó volt, meg minden, de akkor is fura egy figura. Folyton egyedül volt, amikor meg meglátott mindig tett egy sértő megjegyzést rám. Nagyon sok időm és munkám fekszik benne, hogy végre elfogadjon. Nem akartam én vele rosszban lenni, de néha annyira fel tudott idegesíteni. Folyamatosan provokált és kihozta belőlem a legrosszabbat, de magányos perceimben, meg folyton rajta járt az eszem. Mindig is nagy talány volt számomra. Meg akartam ismerni jobban. Tudni miket titkol, hogy neki mi a története. Mert az idők folyamán egyet megtanultam, mindenkinek van egy.

Igazán viszont akkor figyeltem fel rá, amikor az egyik karácsonyi partin, - amit a Voltura rendezett a békekötés nevében, - egy csodálatos fekete ingben és fehér nyakkendőben jelent meg. Rajtam egy 1920-as évek béli tört fehér csipkeruha volt. Spagetti pánttal és egy csodálatos csipke berakással. Tökéletesen követte az anyag a derekam vonalát, az alja pedig a földet söpörte. Húsz centis uszálya úgy suhant utánam mintha valami két lábon járó sellő lennék. Kényelmes volt, pont ezért volt annyira kihívó a vörös rúzsom, mely kacérkodott és hívogatott.

Alec egyenesen hozzám sétált és felkért táncolni, de még reagálni sem volt időm magával is rántott a táncparkettre. Belenéztem csodálatos szemeibe és lemerevedtem. Szemei csak úgy csillogtak a borostyán színtől, amit eddig nem is vettem észre. Ég és föld volt a különbség az embervéren élő és a vegetáriánus vámpírok között. Eddig igazából nem volt ennyire feltűnő, hogy ő az. Mondjuk suttogták már a palotában, hogy Alec évek óta nem ölt, de nem akartam elhinni, hiszen maga a kiállása is olyan, mint egy sorozatgyilkosé, a tekintetével pedig ölni lehetne. Mégis a szeme nem hagyott kétséget, hogy vegetáriánus.

- Miért nem ölsz embert? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

- Mert nem muszáj… - mondta szűkszavúan, majd megpörgetett.

- Ez nem válasz - mondtam.

- Egyszer régen, megfogattam egy nagyon jó embernek, hogy nem ölök többet. Azóta pedig betartom, mert ettől nekem is jobb lett az életem.

- Akkor mégis miért olyan borostyán a szemed, alapból pedig miért nem?

- Több száz évig éltem embervéren, a közeledben pedig megrészegülök. Ha te jelen vagy, akkor minden önkontrollom elszáll.

- Talán a véremre szomjazik, Mr Finch

- Megbolondít a jelenléte Mis Alisa… - lehelte a fülembe, majd olyan szorosan átölelt, hogy mozdulni sem bírtam.

- Tudod, már a születésed előtt tudtam, hogy különleges vagy.

- Te ismerted az édesanyámat? - kérdeztem elképedve, majd tekintetét kerestem, de az nem árult el semmit.

- Így is mondhatjuk - válaszolta egyszerűen.

- Hogy érted azt, hogy így is mondhatjuk?

- Itt nem beszélhetek - felelte.

Elkezdett kifelé húzni a teremből.

A tömeg körülöttünk ritmusra mozdult. Tudta, hogy Alec ezzel a tettével felhívja magára a figyelmet, mégis mintha megállt volna körülöttünk az idő. Mindenki úgy mozgott mintha észre sem vett volna. Úgy mentünk el a vámpírok mellett, mintha nem is léteznénk. Már előre vártam, hogy mikor lép elém a Dada és küld a cellába büntetésképpen. Aro haragja pedig tutira kiveri majd a biztosítékot.

Pánikba estem egy pillanatra, de amikor még a folyosón sem állítottak meg, elszállt minden félelmem.

- Hová megyünk? - kérdeztem érdeklődve, amikor átrángatott a következő folyosóra.

- A szobámba. Ott biztos nem keresnek majd.

- Miért keresnének? - kérdeztem flegmán, lehuppanva az ágyára.

Meglepően kényelmes francia ágya volt, az én hatalmas uszályos szoknyám pedig túl kényelmetlen.

- Azért mert el akarok mondani az igazat. Évekig sikerült elhallgattatniuk, de most nem fogom hagyni.

- Ez nagyon komolyan hangzik. - Bújtam az ölébe, majd lerántottam az ágyra.

- Igen az. Kérlek, ne mismásold el a dolgot.

- Én? Soha - mondtam, majd ölembe hajtottam fejét és rövid hajába túrtam.

- Annyira egy lehetetlen nőszemély vagy.

- Tudom. - Leheltem a hajába, majd nekidöntöttem homlokom az övének.

- És most mi lesz? Mesélsz vagy csinálunk valami mást?

- Még gyerek vagy - jelentette ki, de nem mozdult.

- Te meg egy vénség. - Kacagtam fel.

- Néha úgy érzem sokkal idősebb a lelked az enyémnél. Olyan mintha többet láttál volna a világból, mint én.

- És ha tényleg így van? Mit csinálsz?

- Ne mondj ilyeneket, mert még jobban gyűlölni fogom magam.

- Azt sosem szabad drága. Mindig éld úgy az életed, hogy minden tetteddel számot tudj adni.

Szavaimra teste megfeszült, kezeivel pedig görcsösen kapaszkodni kezdett a derekamba. Végig simítottam a hátán, majd újra hajába túrtam és az arcát kezdtem simogatni. Lehunyta szemét, élvezte érintésemet. Sokáig mozdulatlanul feküdt.

Majdnem tíz perc telt el mire rászánta magát, hogy felkeljen. Amikor felállt végig nézett rajtam. Úgy éreztem levetkőztet tekintetével. Belepirultam a gondolatba, hogy végül is jó volt a ruhaválasztásom.

Oda hajolt hozzám, szája pedig olyan gyengéden érintette a kulcscsontomat, hogy beleborzongott minden porcikám. Kezei gyengéden simítottak végig hátamon, a cipzár pedig készségesen adta meg magát érintése nyomán. Apró csókokat lehelt meztelen vállamra, hatására bőrömön bizsergés futott végig. Lágyan lehúzta vállamról a selymes anyagot. Fejem alá nyúl ezzel kissé megemelve, száját számra tapasztotta. Forró csókban forrtunk össze...

Ajkai olyan puhák és selymesek voltam, mintha isten is csókra teremtette volna. Kezeimet szorosan nyaka köré fontam, érezni akartam kemény testét, és abban a pillanatban azt kívántam, hogy soha ne érjen véget az a perc.

Éreztem minden egyes porcikáját, ahogy az enyémnek préselődik. Lassan visszadőltem az ágyra, így magammal húzva őt.

- Ha nem lennél, meghalnék - lehelte bőrömbe két csók között.

Csókokkal halmozta el nyakamat, majd haladt egyre lejjebb. A ruhámat maga előtt tolva puszilgatta végig minden porcikámat. Sokáig kényeztetett, de amikor fölé kerekedtem és a nyakkendője után nyúltam, hogy kikössem egy mozdulattal, megállított. Féloldalas mosolyt küldtem felé. Csak úgy csibészesen, hogy megnyugtassam, nincs semmi gond.

Kezeit lassan ejtette vissza maga mellé az ágyra ezzel visszaengedve nekem a kényeztetést.

Végül aztán meggondoltam magam és rajta hagytam a hófehér nyakkendőt és úgy kezdtem el egyesével kigombolni az ingjét. Végig pusziltam kemény mellkasát, közben pedig ujjaimmal rajzoltam le apró köröket. Amikor elértem az övéig a csattal kezdtem el bajlódni. Nadrágját próbáltam minél lassabban lehúzni. Fekete alsója már eléggé domborodott, de ami engem illet kicsit azért töbre számítottam. Lassan felkúsztam hozzá és egy őrjítő csókban forrunk össze. Úgy ölelt, és úgy simított végig rajtam mintha attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetne. Annyira csodálatos volt elveszni a karjai között, akár örök életemet el tudtam volna ott képzelni.

Egyik kezemmel kutatni kezdtem alsónadrágjában, de a kezem sokkal nagyobbra talált mint amiről valaha álmodni mertem volna. A könyvekből és a televízióból ilyesmit nem tud megtanulni az ember, és nem is lesz rá jobban kész attól, hogy tudja mit várjon.

Hezitálásomat látva, óvatosan lehúzta rólam a csipkés anyagot, majd mért végig szemérmetlenül. Szemei már feketék voltak a vágytól. Sehol nem láttam bennük a borostyán csillogást, de most nem is zavart, hiszen tudtam, hogy most én értem el a változást. Fölém hajolt és gyengéden megcsókolt. Széttette a lábaimat és közé feküdt, de közben nem eresztette ajkaimat. Egyik kezével észrevétlenül ő is kibújt az alsónadrágjából, majd elszakadt számtól és mutató ujját megnyalta. Figyeltem ahogy kezével lenyúl, majd megéreztem forró, lüktető lábaim között kezét, ahogy ingerelni kezd. Annyira jól esett ahogy simogatására elöntött a bizsergés és azt is éreztem ahogy egyre nedvesebb leszek. Amikor végzett kezével a férfiasságát a megfelelő helyre illesztette majd olyan gyengéden ahogyan csak tudta belém hatolt. Külön élvezet volt, hogy éreztem magamban hatalmas péniszét, de egy idő után feszülni kezdett és végül nem éreztem mást, csak enyhe fájdalmat. Amikor tövig bent volt megállt és várt, csókokkal hintette be az arcom nyugtatás képen. Amikor látta rajtam, hogy semmi gond nincs és teljesen rá figyelek, óvatosan elkezdte kifelé húzni. Ez már nem fájt, inkább megkönnyebbülést éreztem. Nem vette ki, helyette rögtön visszafelé kezdte tolni, de még mindig lassan. Egyre jobban kezdtem élvezni a monoton ritmust. Minden lökéssel egyre közelebb az élvezethez. Jó pár perc csodálatos "kínszenvedés" után elöntött a csodás érzés, amely a csúcsra juttatott. Egyenesen a mennyekben jártam. A nyugalom és a vágy egyszerre öntött el. Amikor kinyitottam a szemem Alec mosolyával találtam szemben magam. Megállt a mozdulatban és boldogan fürkészte arcomat. Csodás érzés volt tudni, hogy elég fontos vagyok számára, de abban a percben minden féle képen vissza akartam adni neki azt az örömöt amit nekem szerzett.

Játékosan lelöktem magamról, a hátára fektettem és úgy ültem a hasára. Hozzá préseltem magam a mellkasához, így csókoltam meg. Kezemmel segítettem magam a megfelelő helyre, majd felültem. Hatalmasat nyögtem, ahogy hírtelen hatolt belém tövig, merev hímvesszője. Ijedten ragadta meg derekam, de én tekintetemmel nyugtattam, hogy - semmi gond. Olyan csodás érzés volt magamban tudni, hogy már ez, felért egy élvezettel. Lassú ritmusba kezdtem. Picit gyorsítottam, de csak annyira, hogy neki is kényelmes legyen. Láttam rajta, hogy nagyon és azt is éreztem, hogy egyre közelebb van az angyalkákhoz, ezért kicsit ringatni kezdtem a csípőmet. Éreztem, hogy én is egyre közelebb kerülök a mennyhez ezért össze szorítottam a combjaimat és éreztem ahogy Alec teste megfeszül, majd megéreztem ahogy hímvesszője lüktetni kezd. Abban a pillanatban én is megérkeztem az angyalkákhoz, testem pedig megfeszült.

Nem volt olyan erős mint az első és nem is tartott addig mint az első, de nagyon is élveztem.

Amikor láttam, hogy Alec is visszatér leszálltam róla és ledőltem mellé. Bele fészkeltem magam ölelő kezébe, fejemet pedig tökéletes mellkasára hajtottam.

- Te a végén nem is mentél el - mondta panaszos hangon.

- Ó dehogy nem. Veled egyszerre, és ez mindennél többet jelent nekem - feleltem mosolyogva.

- Most cserélhetek ágyneműt - nevetett szórakozottan. - Pedig nem is ezt terveztem.

- Miért? Mit terveztél? - Könyököltem fel, hogy jobban lássam az arcát.

- Egy beszélgetést. Egy nagyon nagy beszélgetést. - Lett megint szomorú a tekintete.

- Mégis miről akartál velem beszélgetni?

- Az anyukádról. - kezdett bele, majd elengedett és felült.

- Ne is kezd el - vágtam a szavába, közben én is felültem.

- Tudnod kell az igazságot - mondta idegesen.

Zavarában felpattant az ágyról és úgy ahogy volt meztelenül elkezdett fel s alá sétálgatni. Enyhe röhögő görcs lett rajta úrrá, amit sajna nem tudtam abba hagyni. Tudom, hogy gyerekes voltam, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni.

- Ez nem tréfa Cat - förmedt rám.

- Nem vagyok macska Ne nevezz így.

- Jeni is mindig így szólít - fordult felém meglepődve.

- Azért mert ő egy idióta, nem éti meg, hogy utálom ha így szólít.

- Akkor mégis, hogy szólítsalak?

- Van nekem rendes nevem. Ráadásul kettővel is megvert a sors. Válassz magadnak kedvedre.

- Katrin… Alisa… - nyögte szórakozottan.

Leült mellém az ágyra és visszatakarózott.

- Mind a kettő béna - mondta flegmán, majd a mellkasára vont. Olyan jó érzés kerített hatalmába, hogy mosolyognom kellett. A biztonság és az otthon érzetét keltette bennem.

- Ha annyira béna akkor találj ki te valamit - ajánlottam fel. - De aztán valami vagányt, ha lehet.

Összeszaladtak a ráncok a homlokán.

- Alíz - mondta mosolyogva. - Alíz, az elvarázsolt csoda országból. Aki a végén megtalálja a hazavezető utat.

- Ez frappáns, és még tetszik is.

- Emlékszel a születésedre?

- Nem - feleltem egyszerűen.

- Tudod nem bánom azt az éjszakát.

- Én sem - mosolyogtam.

- Lehet... de ha elmondom az igazságot akkor meg fogsz gyűlölni.

- Semmitől nem gyűlölnélek meg.

De az igazság fájdalmas és szörnyű…

- Azt nem kétlem - mondtam, mélyen a szemébe nézve.

- A képességemnek hála, hogy nem emlékszel az akkor történtekre. Órákra elvágtalak a külvilágtól - mondta lehajtott fejjel.

- Erre magamtól is rájöttem egyetlenem.

De nem érted? A szüleid élnek Alíz. Ráadásul mind a ketten. Boldogan élnek valahol, de csak azért mert nem tudnak a létezésedről - habogta kétségbeesve.

- Tudom Drágám, tudom - mondtam kedvesen, majd átöleltem nyugtatólak.

- Mi az, hogy tudod? - üvöltötte el magát. - Mégis mióta?

- Csak pár hónapja. A szülinapomon Aro megölelt, hogy felköszöntsön. Véletlenül lemásoltam a képességét és beleláttam a gondolatai közé.

- De hogyan tudtad kiszűrni annyi emlék közül?

- Eléggé megkönnyítette a dolgomat. Elszóltam magam, hogy bár itt lenne az anyám, erre rá gondolt.

- Mennyit tudsz? - kérdezte fagyosan. Pókerarcot öltve, amitől mosolyognom kellett.

- Eleget, hogy álmatlan éjszakáim legyenek.

- Akkor miért nem gyűlölsz? Miért feküdtél le velem?

- Nem a te sarad volt ami történt. Figyellek, amióta csak az eszemet tudom. Folyamatosan gyötrődsz. Mindenért magadat okolod. Rám se bírtál nézni bűntudat nélkül. A születésnapomon állandóan elvonulsz és napokig nem látlak. Ráadásul megígérted az anyámnak, hogy nem ölsz embert és már harminc öt éve betartod. Ezen felül meg óvsz, figyeled minden lépésemet és nem elhanyagolható, hogy szeretsz. Ez azért sokat nyom a latba - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.

- Buta nőszemély - ölelt magához.

- Vén kujon - vágtam vissza halkan…

Másnap persze a nagy hacacáré nem maradhatott el, az eltűnésem miatt. Aro tajtékzott a dühtől. Sulpicia csalódott volt. Dada pedig örömittasan húzogatta a szemöldökét.

Persze az éjszaka történtekről senki nem tudott. Alec mélyen hallgatott. Úgy csinált mintha azt sem vette volna észre, hogy eltűntem, így Aronak eszébe se jutott ellenőrizni az emlékeit. Ami engem illet egy kicsit csaltam. Mentális pajzsomat felhúztam elmém elé, így semmit sem láthatott. Még nem állt szándékomban felfedni a kártyáimat, de abban már biztos voltam, hogy Alecra bármikor számíthatok.

A délelőtti ébresztő annyira nem esett jól. Úgy álmodtam volna tovább. Látni szerettem volna a folytatást. Egy olyan verziót, amiért nem nekem kell tenni, nekem csak meg kell élni és minden megy a saját ritmusában.

Az orrom megtelt húsleves illatával. Hírtelen pattantam fel az ágyban.

- Kész az ebéd - mondta nyugodtan Alec, majd az ablakhoz lépett és kihúzta a függönyt. Odakint bors volt az idő, de azt már megszoktam. Alec mellet hozzászoktam, hogy a napfény ritka társunk utunkon.

- Basszus, jól elaludtam. Pedig úgy terveztem, hogy Reneesmenek és Jackobnak ma én főzöm az ebédet - mordultam fel, majd feltápászkodtam, hogy felöltözzek…