8. fejezet

8.       fejezet

  Bella szobája 

 Az ágykeret, és a fal színe...

Az ágynemű húzat...

A kanapé...

Sulpicia, Aró felesége

(Bella szemszöge)

Az új berendezett szobám már sokkal szebb és kényelmesebb volt.

Amikor Sulpicia, Aró felesége, megkérdezte, hogy mi a kedvenc színem, egy kis gondolkodás után azt válaszoltam, hogy a piros. Furcsa mód, gondolkodnom csak azon kellet, hogy mit mondjak a barna helyett.

Az a szín őrá emlékeztetett, de én nem akartam. Mindenre, csak a vele töltött napokra, és időre nem akartam emlékezni. Pont ezért is esett olyan nehezemre erre a pici életre gondolnom, aki az egyre jobban gömbölyödő pocakomban növekszik.

Alig voltam két hete Volterrában, mégis már úgy néztem ki, mint egy nyolc hónapos terhes. Aró szerint a szülésig már csak pár nap, de én már most úgy érzem, hogy az erőm a végére ért.

Alec minden pillanatban az ágyam mellett ült ás leste minden kérésemet. Kóros soványságom és hatalmas hasam mellett Aró megtiltotta, hogy kikeljek az ágyból, és mellém rendelte Alecet, hogy még okom sem legyen felkelnem, ha nem szükséges. Néha Sulpicia is benézett hozzám és segített megfürödnöm, Heidi pedig készséggel segített neki. Egyre könnyebb volt Volterrában laknom. Csak azt ne haljam, hogy a falak mögött hogyan táplálkoznak a vámpírok.

Azt is észrevettem, hogy Alec napról napra egyre feszültebb, és hogy a szeme is éjfeketék. Folyton mondtam neki, hogy mennyen csak enni, de ő kitért a beszélgetés elől.

- Ha nem eszel, legyengülsz, vagy éppen még minket is megtámadhatsz - mondtam komolyan, egyenesen a éjfekete szemeibe nézve.

- Soha nem bántanálak, kicsi Bella - mondta apró mosollyal.

- Mond meg nekem őszintén! Miért nem akarsz enni? Már két hete itt vagyok, és egyszer sem ettél. Miért?

- Csak tíz napja vagy itt... - mondta.

- Ne légy szőrszál hasogató... - kértem fancsali képpel.

- Furcsa, mert Jeni is mindig éppen ezt mondja nekem. - Vigyorgott rám

- Már megint terelsz - mondtam komolyan.

- Csak akkor terelnék, ha azt mondanám, hogy Jeni bosszút akar amiért kisajátítasz. Folyton rám panaszkodik, hogy mennyire egy elvetemült vagyok, amiért egy gyenge és értéktelen embernek lettem az ölebe - mondta, majd az arcomba vigyorgott.

Felment bennem a pumpa. Még hogy a nagyképű Jeni értéktelennek tituláljon, na azt már nem. Mi vagyok én? Valami kis rongynak néz, ami csak a szenny magába szívására jó? Hát nem, majd jól pofára esik, ha a sokk trutyi egyszer csak az arcába placcsan.

- Tudod mit? Mond meg a drágalátos hugodnak, hogy... - jól végiggondoltam, és leesett - ... Vagyis. Alec Finch, ne merészeld elterelni a szót. Mert esküszöm, hogy nem... állok... jót... magamért... - Az utolsó négy szót erőteljesen kihangsúlyoztam. Nem emeltem fel a hangom, de elég erőteljes és fenyegető voltam, hogy rábírjam a visszavonulásra.

Láttam ahogy hangyányit visszahőköl. Nem ingott meg, vagy hasonló, de eléggé meglepetnek tűnt.

- Egyre inkább kíváncsi vagyok arra az énedre, aki a bensődben szunnyad kedvese. Kíváncsi vagyok, hogy milyen vámpír lesz belőled. - Tűnődött el gondolatban.

- Mond meg az igazságot nekem Alec! Miért nem akarsz enni?

- Csak... - de nem folytatta.

Felkelt a székéből és járkálni kezdett az ágy lábánál. Felhúztam magam ülő helyzetbe, hogy jobban lássam, de a derekamba beállt a fájdalom. Beleharaptam a számba, és visszafogtam a reakciómat. Nem akartam visszatartani a nagy beszámolótól. Épp kezd megnyílni nekem, nem ronthatom el, egy kis fájdalommal.

- Arról van szó, hogy szégyellem magam. - Állt meg, és mélyen a szemembe nézett. Várta a reakciómat, de sajnos bennem csak az értetlenség volt.

- Ezt nem értem. Miért szégyenled magad?

- Azért, mert te annyira... annyira... szóval, hogy ártatlan vagy. És én nem vagyok képes úgy a szemedbe nézni, hogy embert öltem. - Hajtotta le a fejét.

- Akkor meg miért nem eszel állat vért? - kérdeztem őszintén.

- Ez nem így megy Bella. Nálunk ez presztízs kérdés. Ha valaki vezető pozícióban van, akkor nem lehet vegetáriánus. Meg persze külön Aró engedélye is kell, de én azt soha nem kapnám meg. - rogyott le összetörten a vörös plüss kanapéra.

- Alábecsülöd magad. Szerintem, ha őszinte lennél Aróval és elmondanád az érzéseidet, és az érveidet, akkor szerintem megértené.

- Ez nem így megy Drágám.

- Látod. Most is Drágámnak szólítasz, de mégsem teszel érte, hogy boldog légy. Mert nekem a legkevésbé kell az hogy a kedvemre tegyél, de az annál jobban kell, hogy boldog és nyugodt legyél. Ha kell, akkor én fogok Aróval beszélni, hogy találjatok kompromisszumot.

- Nem... Nem teszel semmit... Majd én megyek, és megoldom a problémát.

- Ahogy akarod. - mosolyogtam rá, majd megöleltem.

Elment és tényleg beszélt Aróval. Megbeszélték, hogy nem kell többé élő embert ölnie, ha nem akar, de attól még ember véren kell élnie, mert, ha nem így tenne, akkor túlságosan legyengülne, és nem lenne elég ereje, hogy elvezesse a hadsereget.  Megegyeztek azon, hogy Alec lop a korházból vért, addig míg el nem intéznek valami megfelelő megoldást hosszú távra, de most elmehet és megkóstolhatja az állat vért.

- És most mitévő legyek? - kérdezte tőlem kétségbeesve.

Aprót kuncogtam.

- Most komolyan engem kérdezel? - majd odajött a kanapéhoz, felkapott és a puha fekete huzattal borított franciaágyra tett.

- Tudod mit? Most hunyd le a szemed, aludj egy jót, és amikor reggel felkelsz, én itt foglak várni z ágy szélén, teli hassal. Rendben? Áll az alku?

- Rendben, de egyet ígérj meg. Vigyázz magadra - totál belepirultam abba amit mondtam, de már nem érdekelt, mert kimondtam.

- Csak nem aggódik értem a tündér hercegnő? - mosolygott rám édesen, majd megölelt.

Készségesen bújtam ölelő karjai közé, majd temettem arcomat jéghideg mellkasába.

- Tudod mit? - kérdeztem bájosan mosolyogva.

- Mit?

- Csak hagyatkozz az ösztöneidre.

- Megfontolandó tanács. Azt hiszem szót s fogadok, de most már tényleg aludj.

Kiment a szobából, én meg lehunytam a szemem.

Álmomban egy hatalmas erdő kellős közepén voltam, és élveztem a friss szellő simogatását az arcomon, majd megjelent a fák között egy csodaszép kifejlett hím szarvas. Gyönyörködtem a látványában, de sajnos nem tudtam sokáig élvezni a látványát, mert egyszer csak ijedten kezdett el szaladni. Pár pillanat múlva már Alec bukkant ki a fák közül, és egyenesen a szarvas után vetette magát, de mikor észrevette, hogy én is ott vagyok megtorpant és felém kezdett el inteni, hogy kövessem a vadászatban. Értetlenül bámultam rá. Egy pillanat múlva megjelent mellettem és magához húzott.

- Miért nem jössz velem Kedvesem? A friss vér csak ránk vár. - Mosolygott rám édesen, majd melkasára vont.

Elöntött a fájdalom, és úgy éreztem, mintha megcsaltam volna Edwardot, pedig nem is tettem semmit.

Amikor felébredtem az arcomon forró, sós könnyek csorogtak végig. Az ablak felé fordultam, majd megláttam, hogy Alec ott ül és kifelé bámul.

Megláttam, ahogy a szája sarkán egy csepp vér megcsillan. Elmosolyodtam. Szóval tényleg ellent vadászni.

Ahogy felém fordult megláttam, hogy szeme már nem is olyan vörös mint azelőtt volt. Inkább volt rozsdabarna, mint borostyán, de még így is sokkal jobb volt mint eddig.

- Miért sírsz Kedvesem? - kérdezte kétségbeesve, majd fölém hajolt és letörölte a könnyeimet.

- Valamid fáj? - kérdezte ijedten.

- Dehogy is, csak éppen rosszat álmodtam, vagyis nem rosszat, csak egy kicsit felzaklatott. - Vallottam be őszintén

- Sajnálom, én tehetek róla. Miattam van. Nem kellett volna a táplálkozási szokásaimmal zaklatnom téged, ebben a hely... - De már nem tudta befejezni, mert a számmal betapasztottam az övét.

Nem tudtam, hogy miért tettem, de valamiért vonzott. Valami megbabonázott, és kívánni kezdtem a száját a számon, azt akartam, hogy érezzem, ahogy megcsókol...