6. fejezet
Amikor ledőltem az ágyra aludni, akkor Alec szorosan a karjaiba zárt.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha azért ölelne, hogy soha ne hagyjam itt őt, de
ezt a képtelen gondolatot gyorsan kivertem a képzeletemből, és azzal a
szándékommal aludtam el, hogy majd másnap kitalálom, hogy mit kezdjek a
családdal. Vicces módon évek óta ez volt az első olyan éjszaka amikor nem
vergődtem a rémálmoktól. Amikor felébredtem még mindig Alec karjaiban feküdtem.
A szemei lehunyva, ő maga pedig úgy nézett ki, mint aki alszik, csak éppen a
mellkasát nem láttam fel s alá mozogni.
Óvatosan keltem ki mellőle és mentem ki a fürdőbe, hogy felfrissítsem
magam. A tükörben egy kisimult arcú lány nézett vissza rám. A szemeim
csillogtak az új nap hozta, új esélyek gondolatára. A szám pedig mosolyra
húzódott a kis gumikacsa láttán a kád szélén.
- Ezt nézd! - Léptem ki a fürdő ajtaján vihogva.
Úgy lengettem a gumikacsát mintha csak diszkoszvető lennék. Közben
pedig olyan lendülettel magyaráztam, hogy majd beleszédültem.
- Nem hiszem el, hogy mekkora dinka ez a család. Képesek még
gumijátékot is tenni a vendégmosdóba. Annyira gyerekesek - mondtam.
Alec komótosan feltámaszkodott, és félig fekvő, félig ülő helyzetből
mosolygott rám.
- A gyerekesség nem mindig hátrány. És ez azt is jelenti, hogy
mennyire ártatlanok. - És asszem ebben a pillanatban fogtam fel, hogy még csak
nem is hallottam a hangját a baleset utáni ébredés óta.
Egy szó nélkül vetettem maga a karjaiba, majd forrtunk össze egy csodálatos
csókban. Ez a csók nem volt követelőző, ne volt szenvedélyes és birtokló sem.
Egyszerűen csak szerelmes, és kb annyit mondott, hogy "köszönöm, hogy vagy
nekem". Egy csók amit nem kell megmagyarázni, és nem kell értelmezni.
Egyszerűen élvezni kell, és el kell benne veszni.
A konyhapult roskadásig volt ételekkel, én pedig lányos zavaromban azt
sem tudtam, hogy mit kellene itt nekem csinálni.
Bella és Alice rögtön közre is fogtak, elszakítva így Alectól. Gyengéden
lökve vezettek egy székhez, és egy üres tányérhoz, amit gondolom nekem
készítettek ki, előre. Az üres tányérra szegeztem a szemem, majd egy pillantást
vetettem a rengeteg ételre. Alec mögém lépett és megfogta a kezem az asztal
alatt.
- Alíz tegnap vadászott, kétlem, hogy éhes lenne - mondta a fejem
felett.
- Oh... erre nem is gondoltunk - mondta elgondolkodva Esme.
Gyászos ábrázatukat nézve mégis körbenéztem az asztalon, hátha mégis
találok valami fogam alá valót, de a végén csak a pulton lévő gyümölcskosár
volt elég hívogató. A kezemet nyújtottam éppen egy zsömle felé, amikor Renesmee
lépett a konyhába Jasper társaságában. A fiú egy pillantással nyugtázta jelenlétemet,
majd párjához lepett és megölelte.
- Nem igaz, hogy már korán reggel el kell rontanod a napomat. -
Dühöngte az orra alatt Renesmee, miközben leült a velem szemben lévő székre.
Nem igazán értettem, hogy mi baja van már megint, de imádtam
csipkelődni, és soha nem bírtam ki, hogy ne szóljak vissza egy ilyen megjegyzésre.
- Igen... és az sem igaz, hogy ha te egyszer kinyitod a szádat, akkor
csak a hülyeség tud kijönni onnan. - Mosolyogtam bájosan.
- Nem zavar, hogy olyan tudálékos vagy?
- És téged, hogy egy üresfejű plázacica vagy? - kérdeztem vissza.
- Nocsak, nocsak. Emberedre találtál Nessi. - Jött be röhögve Emmet. -
Most sem hazudtolod meg magad, ugye?
Bevallom ezt nem nagyon értettem, de most inkább nem is akartam. Ha a
hugi csak egy kicsit is hasonlít rám, - és a jelek szerint így van - akkor tuti
a nagy szája a gond, és ennek én nagyon örültem. Még hogy nem hasonlítunk, hát
itt egy egyezés.
- A lányaid olyanok, mint a mérges kis vadmacskák. - Vihogta Emmet.
- De legalább nem gyilkolják egymást. - Nézett Bellára, Jasper.
- Még nem. - Kontrázott rá, Edward.
- Ígérem, mielőtt megölöm, ások neki egy csini kis sírt, vésetek
követ, ja s még nektek is elmondom utána valamikor. - Vigyorogtam, kicsit
vegyes érzelmekkel.
Rosali vicsorogni kezdett rám, és esküszöm, hogy még morogni is
hallottam.
- Mi van? Átmentél kutyába, Rosali NÉNI? - Néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Véded talán a területed? Az asztal lábát nem akarod egészen véletlenül
lepisilni?
- Ez jó. - Vihogta Emmet, majd átölelte a nyakamat. - Bocsi Béby, -
nézett Rosalira - de annyira örülök, hogy van egy jópofa, humoros unokahúgim.
- Én is szeretlek Emmet BÁCSI - vigyorogtam.
- BÁCSI a megveszekedett hobóember térdkalácsa - kelt ki magából
játékosan.
- Megveszekedett hobóember térdkalácsa? - ismételtem értetlenül.
- Bocs, de nem jutott egyembe jobb.
- Nekem nyolc - mosolyogtam, majd betömtem a számba egy falat vajas
zsemlét.
- Zsemle? - kérdezte Bella szomorúan.
- Ahhamm... Mié? - kérdeztem tele szájjal.
- Csak mert roskadásig az asztal étellel, és kíváncsiak voltunk, hogy milyen
ételt szeretsz.
- Igazából mindent... - mondtam szűkszavúan, majd egy újabb falatot
tömtem a számba, hogy ne kelljen válaszolnom.
- Azt akarta mondani, hogy egyiket sem - szólalt meg végül Alec a
falnak támaszkodva.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem érti sehogy, össze-vissza beszél.
- Azt mondtam amit akartam, és úgy értem, hogy utál enni, ahogyan
aludni is. Legszívesebben vámpír lenne, mert a háta közepére sem kívánja az
emberi létet.
- Igen, és azt sem hiszem el, hogy ilyen nagy a szád. Komolyan mondom,
hogy mióta itt vagyunk több dolgot tudnak rólam, mint ezen a bolygón bárki -
förmedtem rá idegesen.
- Nem értem, miért dőlne össze a világ attól, hogy tudjuk, utálsz
aludni és enni? - kérdezte Edward az ajtónak dőlve.
- Csak annyira dőlne össze, amennyire egy rossz ember fel tudja
használni a kivégzésemhez - mondtam szúrós szemekkel Alec felé pillantva...
