8. fejezet

 +18
8. fejezet

A puha párnák úgy öleltek át, mintha csak felhőn feküdnék. Nem éreztem a testem, csak lebegtem a semmiben. Az álmok pedig úgy rántottak magukba mint ezelőtt semmi. Álmomban a felkavarodott érzések emlékeket hoztak magukkal, azok pedig rég eltemetett fájdalmakat. Mint egy lánc kapcsolódtak egymásba a képek.

A csodálatos gyerekszobám, ahol a falnak furcsa mályvás színe volt. A fekete kanapéra vagy a hófehér elefánt mintás ágyra. Emlékszek a rengeteg híres festmény reprodukciójára a falon. Csak felhőtlen emlékeim vannak arról az időről. Csak akkor jönnek elő a valós emlékek, ha jól megerőltetem az agyam. Mintha egy sűrű fátylon nézném az emlékeimet. Borzasztóan zavaró. Emlékszem, hogy a szobámban volt egy hatalmas teljes alakos tükör is. Nagyon sokat illegettem magam előtte. Folyton táncoltam. Kislányként úgy képzeltem, hogy táncosnő leszek. Emlékszek arra is, hogy Alec a szomszéd szobában volt. Mindig hallottam, ahogy egy csodás dalt játszik a zongoráján, de furcsa mód, csak azt az egyet volt hajlandó játszani. Azt mondta, hogy egy kedves ismerősének írták és hogy az egy altató. Mindig megkértem, hogy játssza el nekem. Sokszor aludtam el a zene andalító dalára. Emlékszek, ahogy átjár a dal és felmelegíti fájó-sajgó szívemet. Minden szomorú percemben ezt a dalt dúdoltam.

Amikor elég idős lettem kezdtem megismerni a nőiességemet, persze Dada folyton a nyomomban loholt, így esély sem volt rá, hogy valakivel megismerkedjek, ezért nekem csak Alec maradt. Félreértés ne essék. Nagyon is vonzó volt, meg minden, de akkor is fura egy figura. Folyton egyedül volt, amikor meg meglátott mindig tett egy sértő megjegyzést rám. Nagyon sok időm és munkám fekszik benne, hogy végre elfogadjon. Nem akartam én vele rosszban lenni, de néha annyira fel tudott idegesíteni. Folyamatosan provokált és kihozta belőlem a legrosszabbat, de magányos perceimben, meg folyton rajta járt az eszem. Mindig is nagy talány volt számomra. Meg akartam ismerni jobban. Tudni miket titkol, hogy neki mi a története. Mert az idők folyamán egyet megtanultam, mindenkinek van egy.

Igazán viszont akkor figyeltem fel rá, amikor az egyik karácsonyi partin, - amit a Voltura rendezett a békekötés nevében, - egy csodálatos fekete ingben és fehér nyakkendőben jelent meg. Rajtam egy 1920-as évek béli tört fehér csipkeruha volt. Spagetti pánttal és egy csodálatos csipke berakással. Tökéletesen követte az anyag a derekam vonalát, az alja pedig a földet söpörte. Húsz centis uszálya úgy suhant utánam mintha valami két lábon járó sellő lennék. Kényelmes volt, pont ezért volt annyira kihívó a vörös rúzsom, mely kacérkodott és hívogatott.

Alec egyenesen hozzám sétált és felkért táncolni, de még reagálni sem volt időm magával is rántott a táncparkettre. Belenéztem csodálatos szemeibe és lemerevedtem. Szemei csak úgy csillogtak a borostyán színtől, amit eddig nem is vettem észre. Ég és föld volt a különbség az embervéren élő és a vegetáriánus vámpírok között. Eddig igazából nem volt ennyire feltűnő, hogy ő az. Mondjuk suttogták már a palotában, hogy Alec évek óta nem ölt, de nem akartam elhinni, hiszen maga a kiállása is olyan, mint egy sorozatgyilkosé, a tekintetével pedig ölni lehetne. Mégis a szeme nem hagyott kétséget, hogy vegetáriánus.

- Miért nem ölsz embert? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

- Mert nem muszáj… - mondta szűkszavúan, majd megpörgetett.

- Ez nem válasz - mondtam.

- Egyszer régen, megfogattam egy nagyon jó embernek, hogy nem ölök többet. Azóta pedig betartom, mert ettől nekem is jobb lett az életem.

- Akkor mégis miért olyan borostyán a szemed, alapból pedig miért nem?

- Több száz évig éltem embervéren, a közeledben pedig megrészegülök. Ha te jelen vagy, akkor minden önkontrollom elszáll.

- Talán a véremre szomjazik, Mr Finch

- Megbolondít a jelenléte Mis Alisa… - lehelte a fülembe, majd olyan szorosan átölelt, hogy mozdulni sem bírtam.

- Tudod, már a születésed előtt tudtam, hogy különleges vagy.

- Te ismerted az édesanyámat? - kérdeztem elképedve, majd tekintetét kerestem, de az nem árult el semmit.

- Így is mondhatjuk - válaszolta egyszerűen.

- Hogy érted azt, hogy így is mondhatjuk?

- Itt nem beszélhetek - felelte.

Elkezdett kifelé húzni a teremből.

A tömeg körülöttünk ritmusra mozdult. Tudta, hogy Alec ezzel a tettével felhívja magára a figyelmet, mégis mintha megállt volna körülöttünk az idő. Mindenki úgy mozgott mintha észre sem vett volna. Úgy mentünk el a vámpírok mellett, mintha nem is léteznénk. Már előre vártam, hogy mikor lép elém a Dada és küld a cellába büntetésképpen. Aro haragja pedig tutira kiveri majd a biztosítékot.

Pánikba estem egy pillanatra, de amikor még a folyosón sem állítottak meg, elszállt minden félelmem.

- Hová megyünk? - kérdeztem érdeklődve, amikor átrángatott a következő folyosóra.

- A szobámba. Ott biztos nem keresnek majd.

- Miért keresnének? - kérdeztem flegmán, lehuppanva az ágyára.

Meglepően kényelmes francia ágya volt, az én hatalmas uszályos szoknyám pedig túl kényelmetlen.

- Azért mert el akarok mondani az igazat. Évekig sikerült elhallgattatniuk, de most nem fogom hagyni.

- Ez nagyon komolyan hangzik. - Bújtam az ölébe, majd lerántottam az ágyra.

- Igen az. Kérlek, ne mismásold el a dolgot.

- Én? Soha - mondtam, majd ölembe hajtottam fejét és rövid hajába túrtam.

- Annyira egy lehetetlen nőszemély vagy.

- Tudom. - Leheltem a hajába, majd nekidöntöttem homlokom az övének.

- És most mi lesz? Mesélsz vagy csinálunk valami mást?

- Még gyerek vagy - jelentette ki, de nem mozdult.

- Te meg egy vénség. - Kacagtam fel.

- Néha úgy érzem sokkal idősebb a lelked az enyémnél. Olyan mintha többet láttál volna a világból, mint én.

- És ha tényleg így van? Mit csinálsz?

- Ne mondj ilyeneket, mert még jobban gyűlölni fogom magam.

- Azt sosem szabad drága. Mindig éld úgy az életed, hogy minden tetteddel számot tudj adni.

Szavaimra teste megfeszült, kezeivel pedig görcsösen kapaszkodni kezdett a derekamba. Végig simítottam a hátán, majd újra hajába túrtam és az arcát kezdtem simogatni. Lehunyta szemét, élvezte érintésemet. Sokáig mozdulatlanul feküdt.

Majdnem tíz perc telt el mire rászánta magát, hogy felkeljen. Amikor felállt végig nézett rajtam. Úgy éreztem levetkőztet tekintetével. Belepirultam a gondolatba, hogy végül is jó volt a ruhaválasztásom.

Oda hajolt hozzám, szája pedig olyan gyengéden érintette a kulcscsontomat, hogy beleborzongott minden porcikám. Kezei gyengéden simítottak végig hátamon, a cipzár pedig készségesen adta meg magát érintése nyomán. Apró csókokat lehelt meztelen vállamra, hatására bőrömön bizsergés futott végig. Lágyan lehúzta vállamról a selymes anyagot. Fejem alá nyúl ezzel kissé megemelve, száját számra tapasztotta. Forró csókban forrtunk össze...

Ajkai olyan puhák és selymesek voltam, mintha isten is csókra teremtette volna. Kezeimet szorosan nyaka köré fontam, érezni akartam kemény testét, és abban a pillanatban azt kívántam, hogy soha ne érjen véget az a perc.

Éreztem minden egyes porcikáját, ahogy az enyémnek préselődik. Lassan visszadőltem az ágyra, így magammal húzva őt.

- Ha nem lennél, meghalnék - lehelte bőrömbe két csók között.

Csókokkal halmozta el nyakamat, majd haladt egyre lejjebb. A ruhámat maga előtt tolva puszilgatta végig minden porcikámat. Sokáig kényeztetett, de amikor fölé kerekedtem és a nyakkendője után nyúltam, hogy kikössem egy mozdulattal, megállított. Féloldalas mosolyt küldtem felé. Csak úgy csibészesen, hogy megnyugtassam, nincs semmi gond.

Kezeit lassan ejtette vissza maga mellé az ágyra ezzel visszaengedve nekem a kényeztetést.

Végül aztán meggondoltam magam és rajta hagytam a hófehér nyakkendőt és úgy kezdtem el egyesével kigombolni az ingjét. Végig pusziltam kemény mellkasát, közben pedig ujjaimmal rajzoltam le apró köröket. Amikor elértem az övéig a csattal kezdtem el bajlódni. Nadrágját próbáltam minél lassabban lehúzni. Fekete alsója már eléggé domborodott, de ami engem illet kicsit azért töbre számítottam. Lassan felkúsztam hozzá és egy őrjítő csókban forrunk össze. Úgy ölelt, és úgy simított végig rajtam mintha attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetne. Annyira csodálatos volt elveszni a karjai között, akár örök életemet el tudtam volna ott képzelni.

Egyik kezemmel kutatni kezdtem alsónadrágjában, de a kezem sokkal nagyobbra talált mint amiről valaha álmodni mertem volna. A könyvekből és a televízióból ilyesmit nem tud megtanulni az ember, és nem is lesz rá jobban kész attól, hogy tudja mit várjon.

Hezitálásomat látva, óvatosan lehúzta rólam a csipkés anyagot, majd mért végig szemérmetlenül. Szemei már feketék voltak a vágytól. Sehol nem láttam bennük a borostyán csillogást, de most nem is zavart, hiszen tudtam, hogy most én értem el a változást. Fölém hajolt és gyengéden megcsókolt. Széttette a lábaimat és közé feküdt, de közben nem eresztette ajkaimat. Egyik kezével észrevétlenül ő is kibújt az alsónadrágjából, majd elszakadt számtól és mutató ujját megnyalta. Figyeltem ahogy kezével lenyúl, majd megéreztem forró, lüktető lábaim között kezét, ahogy ingerelni kezd. Annyira jól esett ahogy simogatására elöntött a bizsergés és azt is éreztem ahogy egyre nedvesebb leszek. Amikor végzett kezével a férfiasságát a megfelelő helyre illesztette majd olyan gyengéden ahogyan csak tudta belém hatolt. Külön élvezet volt, hogy éreztem magamban hatalmas péniszét, de egy idő után feszülni kezdett és végül nem éreztem mást, csak enyhe fájdalmat. Amikor tövig bent volt megállt és várt, csókokkal hintette be az arcom nyugtatás képen. Amikor látta rajtam, hogy semmi gond nincs és teljesen rá figyelek, óvatosan elkezdte kifelé húzni. Ez már nem fájt, inkább megkönnyebbülést éreztem. Nem vette ki, helyette rögtön visszafelé kezdte tolni, de még mindig lassan. Egyre jobban kezdtem élvezni a monoton ritmust. Minden lökéssel egyre közelebb az élvezethez. Jó pár perc csodálatos "kínszenvedés" után elöntött a csodás érzés, amely a csúcsra juttatott. Egyenesen a mennyekben jártam. A nyugalom és a vágy egyszerre öntött el. Amikor kinyitottam a szemem Alec mosolyával találtam szemben magam. Megállt a mozdulatban és boldogan fürkészte arcomat. Csodás érzés volt tudni, hogy elég fontos vagyok számára, de abban a percben minden féle képen vissza akartam adni neki azt az örömöt amit nekem szerzett.

Játékosan lelöktem magamról, a hátára fektettem és úgy ültem a hasára. Hozzá préseltem magam a mellkasához, így csókoltam meg. Kezemmel segítettem magam a megfelelő helyre, majd felültem. Hatalmasat nyögtem, ahogy hírtelen hatolt belém tövig, merev hímvesszője. Ijedten ragadta meg derekam, de én tekintetemmel nyugtattam, hogy - semmi gond. Olyan csodás érzés volt magamban tudni, hogy már ez, felért egy élvezettel. Lassú ritmusba kezdtem. Picit gyorsítottam, de csak annyira, hogy neki is kényelmes legyen. Láttam rajta, hogy nagyon és azt is éreztem, hogy egyre közelebb van az angyalkákhoz, ezért kicsit ringatni kezdtem a csípőmet. Éreztem, hogy én is egyre közelebb kerülök a mennyhez ezért össze szorítottam a combjaimat és éreztem ahogy Alec teste megfeszül, majd megéreztem ahogy hímvesszője lüktetni kezd. Abban a pillanatban én is megérkeztem az angyalkákhoz, testem pedig megfeszült.

Nem volt olyan erős mint az első és nem is tartott addig mint az első, de nagyon is élveztem.

Amikor láttam, hogy Alec is visszatér leszálltam róla és ledőltem mellé. Bele fészkeltem magam ölelő kezébe, fejemet pedig tökéletes mellkasára hajtottam.

- Te a végén nem is mentél el - mondta panaszos hangon.

- Ó dehogy nem. Veled egyszerre, és ez mindennél többet jelent nekem - feleltem mosolyogva.

- Most cserélhetek ágyneműt - nevetett szórakozottan. - Pedig nem is ezt terveztem.

- Miért? Mit terveztél? - Könyököltem fel, hogy jobban lássam az arcát.

- Egy beszélgetést. Egy nagyon nagy beszélgetést. - Lett megint szomorú a tekintete.

- Mégis miről akartál velem beszélgetni?

- Az anyukádról. - kezdett bele, majd elengedett és felült.

- Ne is kezd el - vágtam a szavába, közben én is felültem.

- Tudnod kell az igazságot - mondta idegesen.

Zavarában felpattant az ágyról és úgy ahogy volt meztelenül elkezdett fel s alá sétálgatni. Enyhe röhögő görcs lett rajta úrrá, amit sajna nem tudtam abba hagyni. Tudom, hogy gyerekes voltam, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni.

- Ez nem tréfa Cat - förmedt rám.

- Nem vagyok macska Ne nevezz így.

- Jeni is mindig így szólít - fordult felém meglepődve.

- Azért mert ő egy idióta, nem éti meg, hogy utálom ha így szólít.

- Akkor mégis, hogy szólítsalak?

- Van nekem rendes nevem. Ráadásul kettővel is megvert a sors. Válassz magadnak kedvedre.

- Katrin… Alisa… - nyögte szórakozottan.

Leült mellém az ágyra és visszatakarózott.

- Mind a kettő béna - mondta flegmán, majd a mellkasára vont. Olyan jó érzés kerített hatalmába, hogy mosolyognom kellett. A biztonság és az otthon érzetét keltette bennem.

- Ha annyira béna akkor találj ki te valamit - ajánlottam fel. - De aztán valami vagányt, ha lehet.

Összeszaladtak a ráncok a homlokán.

- Alíz - mondta mosolyogva. - Alíz, az elvarázsolt csoda országból. Aki a végén megtalálja a hazavezető utat.

- Ez frappáns, és még tetszik is.

- Emlékszel a születésedre?

- Nem - feleltem egyszerűen.

- Tudod nem bánom azt az éjszakát.

- Én sem - mosolyogtam.

- Lehet... de ha elmondom az igazságot akkor meg fogsz gyűlölni.

- Semmitől nem gyűlölnélek meg.

De az igazság fájdalmas és szörnyű…

- Azt nem kétlem - mondtam, mélyen a szemébe nézve.

- A képességemnek hála, hogy nem emlékszel az akkor történtekre. Órákra elvágtalak a külvilágtól - mondta lehajtott fejjel.

- Erre magamtól is rájöttem egyetlenem.

De nem érted? A szüleid élnek Alíz. Ráadásul mind a ketten. Boldogan élnek valahol, de csak azért mert nem tudnak a létezésedről - habogta kétségbeesve.

- Tudom Drágám, tudom - mondtam kedvesen, majd átöleltem nyugtatólak.

- Mi az, hogy tudod? - üvöltötte el magát. - Mégis mióta?

- Csak pár hónapja. A szülinapomon Aro megölelt, hogy felköszöntsön. Véletlenül lemásoltam a képességét és beleláttam a gondolatai közé.

- De hogyan tudtad kiszűrni annyi emlék közül?

- Eléggé megkönnyítette a dolgomat. Elszóltam magam, hogy bár itt lenne az anyám, erre rá gondolt.

- Mennyit tudsz? - kérdezte fagyosan. Pókerarcot öltve, amitől mosolyognom kellett.

- Eleget, hogy álmatlan éjszakáim legyenek.

- Akkor miért nem gyűlölsz? Miért feküdtél le velem?

- Nem a te sarad volt ami történt. Figyellek, amióta csak az eszemet tudom. Folyamatosan gyötrődsz. Mindenért magadat okolod. Rám se bírtál nézni bűntudat nélkül. A születésnapomon állandóan elvonulsz és napokig nem látlak. Ráadásul megígérted az anyámnak, hogy nem ölsz embert és már harminc öt éve betartod. Ezen felül meg óvsz, figyeled minden lépésemet és nem elhanyagolható, hogy szeretsz. Ez azért sokat nyom a latba - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.

- Buta nőszemély - ölelt magához.

- Vén kujon - vágtam vissza halkan…

Másnap persze a nagy hacacáré nem maradhatott el, az eltűnésem miatt. Aro tajtékzott a dühtől. Sulpicia csalódott volt. Dada pedig örömittasan húzogatta a szemöldökét.

Persze az éjszaka történtekről senki nem tudott. Alec mélyen hallgatott. Úgy csinált mintha azt sem vette volna észre, hogy eltűntem, így Aronak eszébe se jutott ellenőrizni az emlékeit. Ami engem illet egy kicsit csaltam. Mentális pajzsomat felhúztam elmém elé, így semmit sem láthatott. Még nem állt szándékomban felfedni a kártyáimat, de abban már biztos voltam, hogy Alecra bármikor számíthatok.

A délelőtti ébresztő annyira nem esett jól. Úgy álmodtam volna tovább. Látni szerettem volna a folytatást. Egy olyan verziót, amiért nem nekem kell tenni, nekem csak meg kell élni és minden megy a saját ritmusában.

Az orrom megtelt húsleves illatával. Hírtelen pattantam fel az ágyban.

- Kész az ebéd - mondta nyugodtan Alec, majd az ablakhoz lépett és kihúzta a függönyt. Odakint bors volt az idő, de azt már megszoktam. Alec mellet hozzászoktam, hogy a napfény ritka társunk utunkon.

- Basszus, jól elaludtam. Pedig úgy terveztem, hogy Reneesmenek és Jackobnak ma én főzöm az ebédet - mordultam fel, majd feltápászkodtam, hogy felöltözzek…