6. fejezet

6.       fejezet

/Edward szemszöge/

A düh és a csalódottság letaglózott. Soha életemben nem csalódtam még ekkorát. Bella volt életem értelme. A lelkem, ami vámpírrá válásommal eltűnt a világból. Gyűlölet gerjedt bennem ahogy megjelenik előttem Bella áhítatos arca amint a hasát fogja...

Igen gyűlölet...

Gyűlölöm a tudatot, hogy az én kis angyalom, valaki mással volt, és ráadásul teherbe is esett tőle. Mindig azt próbálta elhitetni velem, hogy szeret, de ez nem volt igaz. Minden szava megtévesztés volt. De miért nem vettem észre? És egyáltalán mikor? És kivel?...

De talán nem is akarok válaszokat. Lehet, hogy az rosszabb lenne még a mostani érzésnél is.

De akkor is képtelen vagyok kiverni őt a fejemből. Állandóan az arca, a hangja, az illata és ő maga jár az eszemben. A retinámba égve látom őt, mint az én személyes keresztemet. Annyira fáj, és annyira... annyira... annyira... szenvedek. Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem tudom, hogy mit kellene tennem. Hová forduljak. Legszívesebben meghalnék, de még azt sem tehetem meg, mert eljátszottam az utolsó esélyemet is rá.

Családom nem hagyná, hogy megtegyem, idegesítő húgom pedig biztosan látná, a Volturi meg...

Igen, talán a Volturi - gyúl elmémben világosság.

De nem, hozzájuk nem fordulhatok. Ha megtudják, hogy Bella nem vámpír akkor levadásszák és kivégzik. Bármennyire is gyűlölöm őt, akkor sem akarom a halálát, és ráadásul ott van még a gyereke is...

Gyerek... Talán azért csinálta... Rájött, hogy mellettem nem lehet neki, és ezért csalt meg. Lehet, hogy el is akarta mondani, csak én beleerőltettem a házasságba. Az is lehet, hogy Jackob a gyerek apja...

Remélem jó apa lesz, és hogy vigyáz majd Bellára.

A szívem szakad meg a saját gondolataimtól, és bár tudom, hogy minden egyes gondolatfoszlányba újra belehalok, akkor is...

Valamiért képtelen vagyok őt elengedni...

Nem látom, hogy hol van ennek a vége. Látnom kellene talán még egyszer, hogy el tudjam engedni, és hogy tudjam jó helyen van, de igazából nem tudom megtenni. Ha látnám boldogan gömbölyödő hassal Jackob oldalán, az felérne egy lórúgással.

Csak tudnám mitévő legyek. Csak lenne gyógyír fájó sebemre...

/Alice szemszöge/

Alig pár nap telt el azóta, hogy eljöttünk, és újfent otthagytuk Bellát.

De most komolyan... Mi a franc történt?

Nem túl sokat értettem az egészből, csak azt, hogy Edward és Bella miután elmentek a nászútra jól érezték magukat. Aztán megtörtént köztük aminek meg kellet. Megjegyzem nem láttam belőle semmit, de azért az már ott volt a levegőben, majd Edward megrettent és mintha visszafelé kezdtek volna folyni a dolgok. Aztán Bella úgy döntött, hogy ember akar maradni még egy kicsit, Edward meg majdnem beadta a derekát amikor Bella jövője hírtelen eltűnt.

Emlékszek, éppen Jazzel feküdtem az ágyon, és csak élveztük egymás társaságát amikor egy látomás jelent meg előttem.

Bella és bátyám a fürdőben beszélgettek. Azt sajnos nem hallottam, hogy miről, de azért annyit kivettem belőle, hogy Bella havi problémájáról megy a beszélgetés, majd láttam ahogy Edward megfagy, Bella szólogatja, majd megcsörren bátyám telefonja. Bella felveszi és az én nevemet mondja, majd a kép eltűnt. Furcsa és baljós érzés telepedett rám, ezért erőltettem, hogy legyen még látomásom. Edward jövőjében, csak annyit láttam, hogy egy szobában gubbaszt, és végtelenül szomorú, de Bella jövőjében nem láttam semmit, egy hatalmas fekete lyuk. Nem volt jövője...

Ijedten ültem fel az ágyon. Jezz arcán csak a rémületet láttam, de most nem tudtam vele foglalkozni. Bella eltűnt a szemem elől és ez nem jó...

Telefonom után nyúltam és felhívtam őket. Akárcsak a látomásomban, legalább kétszer csengett és csak azután vették fel.

Bella amikor felvette a telefont csak félve mert bele szólni. Hallottam ahogy zaklatottan zihál.

- Alice? - kérdezte.

- Mi történt Bella?

- Most nem mernék megesküdni rá... - Szíve hírtelen felgyorsult. - Carline ott van? - kérdezte rekedt hangon.

- Adom - mondtam gyorsan.

Eltartottam magamtól a telefont, majd hangosan kiáltottam nevelő apám nevét.

Bár tudtam, hogy felesleges, mégis szükségesnek tartottam, hogy kiüvöltsem magam egy kicsit.

Egy pillanat sem kellett, már mellettem is volt. Átadtam neki a telefont, majd megöleltem Jezt, hogy vigaszt találjak.

- Carline? Sokkot kaphat egy vámpír?

- Történt Edwardal valami? - kérdezte Carline félve.

- Nem, csak... - de nem fejezte be mondatot. A szemem előtt egy újabb kép kezdett kibontakozni.

Edward dühösen dobálja Bella ruháit a bőröndökbe, Bella pedig keservesen sír.

- Hogy tehetted? - üvöltötte dühösen Ed. - Hogyan?

Szemében a harag és a csalódottság kavargott.

- Én nem csináltam semmit... Én nem - zokogja kétségbeesetten.

A kép eltűnt én pedig visszatértem a jelenbe.

- Tedd le... - üvöltötte Edward a telefon másik oldalán.

- Szerelmem?!!! - Nehezen tudtam megállapítani, hogy mondja vagy kérdezi e. Bella hangja furcsán ijedtnek hatott.

- Fogd be, és tedd azt amit mondtam.

Carline ijedten nézett rám. Jezz keze pedig szorosabban vont magához.

Hangos csörömpölést hallottunk a vonal másik végéből, majd Edward jéghideg krcos hangját hallottam meg.

- Indulunk haza. Később majd visszahívlak titeket.

A vonal pedig várakozás nélkül megszakadt.

Carline értetlenül nézett rám. Lassan bontakoztam ki szerelmem karjaiból, majd kivettem nevelő apám kezéből a telefonomat.

- Mi történt? - kérdezte értetlenül.

- Fogalmam sincs. Én is csak annyit tudok amennyit te. Ezen felül, pedig, hogy eltűnt Bella jövője, és ez aggaszt - mondtam őszintén.

Carline tudja, hogy az, hogy nem látom, csak egyet jelenthet, azt, hogy meg fog halni, de erre nem is merek gondolni. Biztosan van valami más opció, csak éppen nem látom.

Elmondtuk a többieknek, hogy mi történt, majd megpróbáltam újabb látomást erőltetni, de Bella jövője továbbra is homály maradt előttem. Bátyám jövőjében is csak annyit láttam, hogy megállás nélkül, legjobb barátnőmmel ordít, majd, hogy elindulnak Mexikóból magángéppel.

Annyira ideges voltam, hogy még szerelmem nyugtató hullámai sem bírtak pattanásig feszült idegeimmel. Családtagjaim sem találtak választ Edward viselkedésére. Mindenki a sötétben tapogatózott.

Féltem hogy valami nagyon rossz fog történni, ezért megkértem szerelmemet, hogy hívja fel bátyánkat.

- Helló Edward! - szólt bele a telefonba nyugodtan.

- Ne most Jasper - mondta élesen.

- Mi történt tesó?... - kérdezte.

- NE MOST... - üvöltötte kikelve magából.

Mindannyian megijedtünk. Igazán féltem testvérem viselkedésétől.

- Mond el, kérlek... - próbálkozott tovább szerelmem.

- Megcsalt... - suttogta összetörten.

Értetlenül néztünk össze, hiszen nem így ismertük Bellát, és én nem is tudnám róla elképzelni, hogy ilyet tegyen.

Mondjuk, ha jobban bele gondolok... Az, hogy eltűnt a jövője utalhat rá, hogy eldöntötte, hogy mégsem marad a bátyámmal, helyette Jackobot válassza, de akkor miért várt eddig? Talán tart Edwardtól?

Annyi kérdés, és egy válasz sincs. Talán ha megjönnek... Talán...

- Megcsalt - suttogta újra. - Megcsalt... Megcsalt... Megcsalt... MEGCSALT - üvöltötte kikelve magából.

- Kérlek ne - hallottam egy gyenge erőtlen hangot a háttérből.

- Mit csináltál Edward? - kérdeztem kikelve magamból.

- Semmit - üvöltötte. - Indulunk haza.

Mondta ingerülten, majd megszakadt a vonal.

 Sziasztok olvasók! :)

Sajnálom, hogy nem jöttem eddig, de dolgozom, és elég korán kelek. (hajnali kettőkor) de most nem ez a fontos. Hoztam nektek új részt, és sietek a következővel :). Már a fele kész, és nagyon jól haladok :)

Remélem, hogy tetszett ez a fejezet, mert még csak most indul be a történet, és nem szeretném, hogy félúton elvesznének az olvasók. 

Ui.: Hálás vagyok a komikért, és továbra is hálás lennék, ha még írnátok :)

Üdv: Kemra