Lélekvándor 1. fejezet

Sziasztok Emberek!

Sajnálom, hogy csak most hoztam a fejit, de a babóca nem volt jól, belázasodott.

Igen Reni, csak a fogacskái jönnek, küzdünk velük.

A mostani feji sem lett sokkal vidámabb, és igazából, most egy ideig nem is lesz az. Tele lesz feszültséggel, és kiderülnek dolgok, de azért ne utáljatok annyira, remélem azért tetszeni fog. A fő kérdés, továbbra is homály marad, de konfliktusból így sem lesz hiány.

Ezt a fejezetet Edward szemszögéből írtam, bár írtátok, hogy nem nagyon érdekel titeket a Cullen család szenvedése, de szerintem erre az új fejleményre ti is kíváncsiak lesztek.

És ami a legfontosabb J az én kedvenc szereplőm is, előtérbe kerül egy kicsit. - Ki másról is beszélhetnék, mint Jezzről :D

Jó olvasást, és ne felejtsetek el, komizni.

Ja igen, mielőtt elfelejteném, a második könyv címe: Lélekvándor, az első könyv címe pedig: Kettős kockázat, volt. :)

Üdv: Kemra

 Lélekvándor

1.     fejezet

/Edward szemszöge/

A kín szétvetett amikor végig néztem, ahogy kedvesemet eltemetik. Tombolni akartam, széttörni a világot, de rájöttem, hogy semmihez nincs jogom, még csak levegőt venni sem. Meghalni lett volna kedvem, megszűnni létezni.

- Hagyd abba. Fejezd be. Nincs ehhez semmi jogod. Elegem van. Esküszöm, ha nem hagyod abba, olyat teszek, amit még én is megbánok - üvöltötte kikelve magából Jasper.

Felkelt Alice mellől, és egyre jobban közeledett hozzám. A dühe csak úgy tajtékzott. A gondolatai pedig üvöltöttek.

"A te hibád volt. Bella nem tett semmi rosszat. Éreztem, hogy nem hazudik, de te meg sem hallgattál amikor mondtam." - Aztán már hangosan folytatta. - Folyamatosan gyötört a bűntudat. Úgy éreztem az én hibám. De már tudom, hogy nem. A te hibád volt. Csakis te vagy a hibás, mert te nem figyeltél arra amit mondok, mert nem hittél nekem. Én mondtam, hogy nem hazudik, amikor a terhességéről volt szó, meg arról, hogy megcsalt e, de te azt mondtad, hogy csak a terhessége zavart meg. Nem hittél nekem, mert csak az idióta egód lebegett a szemed előtt, és most ki tudja, hogy mi lett vele. Ki tudja, hogy mi történt a szülés alatt... - üvöltötte kikelve magából.

Mindent kiadott magából, ami a három hét alatt összegyűlt benne.

- Miről beszélsz Jezz? - kérdezte Alice, felkelve a földről.

- Kérdezd csak meg a jó bátyádat - üvöltötte az arcomba, közvetlen közelről.

Alice mellé lépett, és megfogta a karját, hogy maga felé fordítsa, de Jesper mereven rám nézett, és nem tántorodott.

- Na? Kérdezett valamit a húgod. Vagy talán nem akarsz neki válaszolni? - kérdezte a fogai közül.

- Én csak... - Nem tudtam mit mondani. Azt sem tudtam, hogy mitévő legyek. Igaza volt. Csakis én voltam a hibás, és miattam történt. Csakis én vagyok az oka annak, hogy Bella egyedül volt.

- Most azonnal mondjátok el, hogy miről beszéltek... - lépett közénk kikelve magából Rosali.

Két kezét mellkasunkra tette, így kényszerített, hogy lépjünk mind a ketten egy lépést hátra.

***

- Hogy érted azt, hogy Bella meghalt? - kérdezte suttogva Esme.

Már otthon voltunk, és az ebédlőasztalt körbeülve faggattak. Közben pedig megérkezett Carlise is, aki feldúlt arccal ölelte magához fogadott anyámat.

- Úgy Esme, hogy szerintem Bella, belehalt a szülésbe... - mondta becsukott szemmel, és végtelen fájdalommal a hangjában Jasper.

- De addig még nagyon sok hónap van... - suttogta anyám.

- Ráadásul a látomásomban Jack azt mondta, hogy olyan a teste, mintha összemarcangolták volna - mondta Alice, rá se nézve Jezzre.

- Feltételezésem szerint... Bella egy vámpír gyermeket hordott a szíve alatt, és a szülés folyamán... szóval a gyerek... megölte... - alig bírta magából kipréselni a szavakat, de mire befejezte, mindenki arca elborzadt, Esme pedig könnyek nélkül, zokogni kezdett.

- Te ezt tudtad? - üvöltötte kikelve magából Alice, és férje torkának esett.

Jasper a hirtelen lendülettől hanyatt esett. Nem akart védekezni, mert hibásnak érezte magát, de igazából ő nem tehetett semmit, itt én voltam a bűnös, és csakis én... Minden az én hibám.

Felnéztem családom gyötrelmes arcára, és Alice tajtékzó dühe fejbe vágott.

- Hagyd őt. Ő nem tehet semmiről. Elhitettem vele, hogy a gyerek ember, és hogy nem tőlem van, mert én is azt akartam hinni, hogy nem tettem tönkre Bella életét... - mondtam, majd lassan felkeltem a székemről.

Éreztem, ahogy egy erős kar megfogja a nyakamat, majd nekinyom a mögöttem lévő falnak. Lábaim a levegőben lógtak, a fejem pedig behorpasztotta a betont. Felnéztem kivégzőmre, de legnagyobb meglepetésemre Emmet kegyetlen dühével néztem farkasszemet.

- Hogy lehettél olyan kegyetlen, hogy magára hagyd? Hová lett az az Edward, aki mindennél jobban szerette Bellát? Aki bármit megtett volna a családért? Aki soha nem hagyta volna magára a szerelmét egy ilyen helyzetben? - kérdezte tajtékzó dühvel. Hogy tehetted ezt a hugicámmal?

Azt hiszem, Ez volt az a pont amikor rádöbbentem, hogy mit tettem valójában. Eddig még csak meg sem fordult a fejemben, hogy akár egy tökéletes életre lenne lehetőségem. Bella mindent megtett értem, még az életet is eldobta volna magától, én pedig nem hittem abban, hogy hűséggel lehet hozzám. Annyira összetörtem, hogy még csak azt sem tudtam eddig felfogni, hogy azzal, hogy nem bíztam, még az életét is kockára tehetem.

Mi van akkor, ha tényleg tőlem volt terhes, és az a szörny megölte őt? És mi van akkor, ha egy másik vámpír talált rá, mert minket keresett, és ő ölte meg, vagy ha a Volturi jött ellenőrizni, és kivégezték? Annyi kérdés, és annyi borzalmas lehetőség, hogy beleroppanok a tudatlanságba... Azt sem tudom hová legyek.

***

Forks városa ismerősként fogadott minket. Az eső kopogott a szélvédőn, ahogy végiggördültünk a főúton. Nem akartam visszamenni a házba, ezért leparkoltam az autót egy zsákutcába, és bevetettem magam az erdőbe.

Hallottam, ahogy a többiek ugyanígy tettek. Ők sem voltak képesek az emberek szeme elé állni azok után, hogy így itt hagytuk Bellát, pedig mind tudtuk, hogy én voltam a felelős.

A házhoz közeledve lelassítottam lépteimet, és végtelen szomorúsággal tekintettem fel, kedvesem ablakába.

A teraszon Jackob és Sam beszélgettek, pontosan úgy, ahogyan Alice látomásában.

- Mit kerestek itt, Vérszopók? - jött felém Jackob dühödt hangja, majd megjelent előttem.

Teste minden porcikája remegett a dühtől, én pedig megfagytam...

Bárcsak hagytam volna neki, hogy boldoggá tegye Bellát...

 Kérek komit!

Üdv: Kemra